A tudatosság
A tudatosság ott kezdődik, hogy megértjük a döntéseink okát!
Ne a külső körülményeket okoljuk jelenlegi állapotunkért!
Tények a tudás szemszögéből
2. rész
Sok minden elém tárul az emlékezés által. A Tények a tudás szemszögéből első részében, meg világítottam sok olyan rendszerbeli működést ami elfogadottá vált, természetes életben áramló folyamat amelyekkel bebiztosíthatjuk magunkat úgy, hogy másoknak több mint kellemetlen összegeket kifizetünk. Közben persze szidjuk a rendszert mintha nem tehetnénk mást és nem gondolkodhatnánk másképp. Miért van bennünk kettősség ? Miért fizetjük fogcsikorgatva ezen összegeket ?
Mint már az előző részben megvilágítottam számotokra, hogy a rendszer kihasználja a félelmet amiben él az ember. A hitrendszert megfigyelve az emberiség félelemre építette fel az életét. megtanították félni még attól is ami mg nem következett be. Erre a félelem alapú hitrendszerre építkezik a gyógyszeripar párhuzamba összeölelkezve az egészségüggyel .Életbiztosítás, baleset biztosítás, utas biztosítás stb.. De megyek ennél sokkal kényesebb gondolatokkal tovább.
Még mindig a félelem alapú hitrendszernél maradok, viszont most a családokról, családon belül a szülő gyermek kapcsolatokra teszem a fókuszt. Mindenhonnét azt hallottam és hallani a család szent és sérthetetlen. A család az ahol békére és biztonságra lelsz. Biztonságra mint a félelmekre építkező rendszergazdák amiket a fentiekben felsoroltam. Minden családban van egy hitrendszeren alapuló nevelési elv. Sajnálatos viszont félelem alapú. Hosszú konzultációs éveim alatt rengeteg szülővel találkoztam akik szenvednek attól, hogy tönkrement utódaikkal a kapcsolat és nem kommunikálnak velük gyermekeik pedig ők mindent IS megadtak számukra. Vajon a gyermek miatt jött létre a kommunikáció mentes kapcsolat ? Vagy talán azért mert a pokolba vezető út jó szándékkal van kirakva és a szülő saját félelmei alapján szeretné életre tanítani azt akit világra segített és szabadság helyett korlátok közé kezdte szorítani azon félelmei miatt amire is megtanították vagy esetleg élettapasztalatai által vállt programmá ? A rendszer nem különbözik azon nevelőktől akik félelem alapú hitrendszerre építik gyermekeik életét és félelmeiket amelyek még meg sem történtek kivetítik utódaikra. Mint mondtam kényelmetlen téma lehet egyeseknek de az igazság egyszer felszínre kerül és lehet egy nemkívánatos történéssel, hogy kilép a gyermek a szülei árnyékából mert elkezdi felismerni, hogy egész élete félelmekre alapult és inkább elszakad mint hogy éljen tovább a félelem korlátain belül szárnyai letörve. A világban minden mindennel összefügg. Ami bent úgy kint ! Ha félsz bent kint is félsz és duzzogva de fizeted azon félelmeken alapuló emberi elmékre épített rendkívül jól marketingelt rendszert aki biztonságot nyújt a te belső bizonytalanságodnak.
A biztonságért fizetnünk nem kellene ha felismernénk azt, hogy mindig kivétel nélkül biztonságban vagyunk, De a hitetlenség az, hogy hiszem ha látom kényszerítette külső világunkba azt, hogy más vigyázzon rám ha probléma van. Fizetek a félelmeimért ami még nem történt meg de megtörténhet. Emberek !!!! MIT KEZDTEK AZZAL A KIJELENTÉSEMMEL, HOGY : LÁTOM HA HISZEM !! Ott a biztonság !! Azt hiszem a hitem által, hogy világomban minden rendben van !
Szeretettel : Tóth Tímea Tudatos Klinika konzulense alapítója 0630 411-4547
Tények a tudás szemszögéből !
Tényeket sokféleképpen közölhetünk ! Félelemkeltően vagy valós tudás szemszögéből ! Mindig arra törekszem, hogy olyan információkat adják át ami a színfalak mögött zajló eseményekről szól. Ezen információk a tudás, megértés alapján íródnak. Egyszerűen segít rálátni mindarra ami körülöttünk zajlik és elfogadottá vált miközben a tudás elfogadhatatlannak érzékeli. Nagy lepetésekké válhatnak azon tiszta gondolataim a rendszerről amiket olyan természetesnek vélünk , hogy ez " Megszokott vagy ez van ! "
Olyan témákat érintek amelyek egyes emberekből dühöt félelmet váltok ki, de azt érzem inkább bólogatnak többségben mint gondolataim ellen fordulnának. Sőt !! Elmondom, hogy akik most ellenkeznek velem, vagyis a tudással , megértéssel azok épp ott tartanak, hogy kettősségben élik a világot . Még nem döntöttek arról, hogy ott maradnak ahol eddig éltek vagy ott szeretnének lenni ahol mélyen érzik, hogy lenni akarnak. Imádom azokat az embereket akik ellenem vannak és gyűlölnek !!! Szeretem őket mert tudom megmozdítottam őket a dualitás világában. Vagyis belekóstoltattam a szar levesből a jó levesbe ! ( Talán most nem kérek elnézést a kifejezésért ! )
Nézzük az első témát amire rálátással lehettek és rengeteg fókuszt kapott az elmúlt időszakban. Ez nem más mint az egészségügy !Társadalmat biztosító szolgáltatás !!! Ezek olyan tények amelyek valósak ! fÉL-ELEM mentesek, viszont tudás által igazak. Mások által meghatározott összeget kérdezés nélkül, beleegyezésünk nélkül havonta levonnak fizetésünkből, ha esetlegesen megbetegszünk akkor a kezelések, mint szolgáltatás igénybe vehető. Nos ! Látjuk, hogy összeomlani látszik az amiért fizet a polgár ! Sztrájkok a kórházak bezárása ellen, orvos hiány stb... Az emberek annak ellenére, hogy fizetik az úgynevezett TB-t, arra kényszerültek, hogy privát orvosi ellátásokat vegyenek igénybe plusz, súlyos összegekért, hogy gyógyulásukat támogassák. Itt emelném ki, hogy nem a privát szolgáltatásokkal van a probléma hanem a TÁRSADALMAT BIZTOSÍTÓ SZOLGÁLTATÁSSAL.
Jómagam azt gondolom, hogy csak azért kell fizetni amiért szolgáltatást kapok és nem folyamatosan fizetni azt amit egyszer talán igénybe akarok venni !! Jelentős szolgáltatás létezik a világon amit csak akkor kell fizetnünk ha igénybe veszünk ! Most lehet felháborodni de akkor az összes szolgáltatást nyújtó ember is felháborodhatna, hogy akkor nekik miért nincs havi ellátmányuk a Társadalomtól miért csak akkor amikor éppen szükségük van rá. ! Vannak emberek akik nagy ritkán, évekig, évtizedekig nem használják az orvosi ellátást viszont fizetik azt az összeget amelyet meghatároztak számára !! Hadd kérdezzem meg ! Hol van azon befizetett összeg ? Miért van az, hogy hónapokat kéne várni egy esetleges vizsgálatra és inkább privát ellátásra kerül sor ? Nincs baj a privát szolgáltatásokkal de azzal talán igen, hogy kivettek a zsebünkből pénzt és nem kaptunk érte szolgáltatást amikor szerettünk volna !!! Menjünk tovább a nyers valóságban.
Maradjunk a biztosítóknál ! Lakás biztosítás ! Az ember úgy van felépítve, hogy ami a birtokában van azt óvja és félti. Vigyáz rá és gondoskodik arról, hogy ne történjen " BAJ " ! Az emberből fakadó félelmeket kihasználva egy újabb rendszergazda született meg ami a lakás és vagyonbiztosításokra épült. Tök durva rálátni és most sem kérek elnézést gondolataim miatt, hogy mennyire primitív az emberi elme a félelmek miatt. Minden rendszeren belül kialakított szolgáltatás egy előre kivetített még meg nem történt eseményekre építkezik amelyekből bőségesen jut a zsebbe egy maroknyi ember számára. De mi lenne a legmegfelelőbb eljárás ezekből a befizetett ki nem használt összegekből ?????
Egyetlen korrektum lenne a megfelelő !!! A Kifizetett, fel nem használt összeget a jogos és törvényes örökösöknek kifizetnék . De ez még nem fordult elő !! Akkor felmenőink pénze vajon hol kóvályog ???
Itt még nem ért véget a rendszerre való rálátás a szolgáltatásaival. Úgyhogy folyt. köv
Egy emberi elme monológja
Monológ vagyis magánpárbeszéd
3.rész
A sírás alább hagyott, viszont bármelyik pillanatban érzetem előtörhet. Nem azért mert szomorú voltam hanem megkönnyebbültem nem kell már úgy tovább élnem amiről eddig azt hittem az az élet. megnyugodtam, hogy van lehetőségem kilépni abból amiben eddig feszengtem és napról napra egyre jobban szétfeszített a stressz. Érezni kezdtem ! Érezni amit eddig nem is tudtam egyáltalán milyen . Vagyis éreztem csak nem azt amit valós érzelmeknek hívnak. Éreztem félelmet, szorongást, lebecsülést amik beletettek egy körforgásba anélkül, hogy megtudtam volna magyarázni életem ugyanazon pályáján való mozgását.
Az első érzelmet amire visszaemlékeztem az a szeretet volt. Az önmagam szeretete. Miképp írhatnám le ? Kicsit nehezebb szavakba foglalni azóta is áramló gondolataimat, érzelmeimet de emberi elmémet használva ilyenkor, igyekszem szavakba formálni. Áradatként tudnám továbbadni ! Így hangzik: -Lélegzek ! Vagyok ! Energia és rezgések összessége vagyok ! lélek vagyok ! sokoldalú vagyok! Mindenség része vagyok ! Mindenki része vagyok! Teljes vagyok ! Szerető és szerethető vagyok ! Hivatott vagyok ! Kiválasztott vagyok ! Mindentől mentes vagyok ! Ébren vagyok ! Vagyok aki vagyok !
Amikor jöttek, áradtak fel ezek a rezgésbeli gondolati érzelmek, figyeltem meg valamit. Valamit amit eddig fordítva tettem magam felé ! Ez bizony megérintett. Olyan destrukív módon gondoltam magamra, hogy elszégyelltem abba is belegondolni mit tettem magammal eddig és másokkal saját önleértékelésem miatt. Tele voltam kritikán aluli gondolatokkal amit napi szinten megéltem és napi szinten az önmagamról gondolt gondolatokat éltem . Nem is csodálkozom már, hogy elfáradtam. Vagyis már tudom, hogy a lélek fáradt meg amit testemen keresztül jelzett számomra. A lélek tudja az utam. Vezet arra amerre kell. De én más fele mentem a magamról gondolt gondolatok tapasztalatai útján. Két eltérő út ! A lélek elfáradt abba, hogy mutatta merre menjek és merre ne menjek . Én meg mentem arra amit a felmenőim szabályszerűségéből megtanultam. Csoda, hogy még élek ! És lám ! Most ismerem fel ennek az értékét, miértjét. Köszönöm, hogy van mindig egy másik esély, van mindig egy pillanat amikor dönthetünk másképp !
További fejezeteket már a könyv formájában olvashatjátok !
Szeretettel : Tóth Tímea Tudatos Klinika konzulense, alapítója
Egy emberi elme monológja
Monolog vagyis magánpárbeszéd
2.rész
Túl vagyok a nagy sokkon ! Magam már túl vagyok. Viszont a családom egyre nagyobb figyelemmel kíséri mi történik velem. Nyomasztó ! Folyamatosan kérdésekkel nyomasztanak, hogy esetleges bajok forrását kutassák . Nyugodt, higgadt és egyensúlyban vagyok. Ülök és örülök a napnak a a létnek mindannak amit eddig tudtam, hogy van viszont elutasítva magamtól azt gondoltam " Normális ". A nap ott van ennyi ! A létezés van mert szükségszerűen kell a túléléshez. Ez hirtelen más értelmet nyert a tudatomban. Vagy még nem tudom hol de érzem, hogy nagy hatással vannak azok a dolgok rám amik mellett eddig elhaladtam. Még mindig káoszt érez a családom. Azt hiszik baj van miközben én olyan valóságra leltem ott belül amit szavak fel nem érnek , kimondani képtelennek érzékelem . Valahogy úgy tudnám leírni : - Végre valami történik !
A gondolataim csak azon jártak, hogy eddig semmi sem történt. Történt csak ugyanaz. Napról napra , hétről hétre. Elterveztem valamit megvalósítottam, öröm nélkül megéltem aztán kezdődött minden elölről. Halmoztam élvezet nélkül. Adtam testi energiámat annak amit élvezni sem tudtam. Több és még több kellett. Felerősödött bennem a birtoklás vágya. Jött egy erőteljes hang belőlem ! -Most mit érzel, hogy ezt felismerted ? Elszorult a mellkasom. Mintha ráült volna valaki vagy valami. Egy nyomasztó gondolat, hogy a fogyasztó társadalom részének tagjaként, elfelejtettem megélni valamit. Most jött még egy döbbenet ! Most jött egy erőteljesebb, szinte dühöt, haragot kiváltó de mégis igazsággal teli szóáradat. Nem tetszett, de már tetszik ! Tetszik mert felébresztett Csipkerózsika álmomból.
- Ki vagy te, hogy amit kaptál ajándékba elherdáld olyasvalami dolgokra amit egy napon értéktelennek tarts és eldobd !? Ki vagy te, hogy küzdelmet folytass olyasvalamiért amibe örömöd sem leled ? Ki vagy te , hogy hazudsz másoknak annak érdekében, hogy elismerést, szeretetet kapj vagy akár ellopd ! Minek neveznéd magad abban a helyzetben amit eddig életednek hívtál ? Kit játszottál akkor ? Mit uraltál akkor ? A pénzt ? A sikert ? Az önleértékelésed egyensúlyba hozatalát ? Mit dicsőítettél kívül? És ebben a pillanatban csak te nyertél vagy más is ? Segítettél vagy elvettél ? Támogattál vagy beleültél ugyanazon csónakba evezni ! Mit diktált a lélek benned és mit az egod ? Tudtál dönteni vagy vittek megtanult elveid ? És ha vittek az elvek és hited szerint éltél, akkor milyen érzés a lelkiismereted furdalása ? Milyen meglátni magadban mások elveszettségét, fájdalmát ? Tudod-e milyen élni és túlélni ? Tudod-e milyen nyer nyer alapon élni , megélni ? Tudod ki vagy TE ? Tudod , hogy mindent megélve veled hajtottam fejem, borultam le áhitattal annak ami mellett te döntöttél ? Tudod mennyi lehetőséget tettem eléd amit kinevettél mert lenézted magad , hogy ezt nem tudod megcsinálni, és inkább pökhendien elutasítottad ? Láttad magad, amikor a lehetőséget elfogadó emberekre gúnyt vetettél, ítélkezést ? Érezted közben, hogy magadat ítéled kicsinyességed miatt ? Ki vagy te, hogy elítéld az életet ? Ki vagy te , hogy velem szembenézz és haraggal , gyűlölettel tekints rám ? Gyenge vagy ! Tudod miért vagy gyenge ? Nem csak most mikor lámpást gyúlt elméd mélyén , hanem eddigi megélt éveid során ? Mert féltél tőlem !!!! Tőlem aki maga a valós, csodás ajándékba kapott élet vagyok ! Féltél mert nem ismertél ! Ismertél csak nem itt hanem valahol máshol. A földi világotokban csak attól féltek amit nem ismertek fel !!!
A szóáradat olyan megdöbbentő és egyben oly nyugtató volt , hogy egyetlen emberek által látható reakció tőrt ki belőlem . Zokogó sírás ! Az igazság felszínre tört !
Folyt. köv.
Egy emberi elme monológja
Monológ vagyis magán párbeszéd
1.rész
Nem gondolkozhatok hangosan ! Magamban kell, ott belül kiabálnom ! Nem tehetem meg, hogy lássák elkezdtem gyengülni. Ó ! Olyan fáradt vagyok ! Körbenézek és már nem jelent semmit számomra amit látok de nap mint nap fel kell kelnem és megküzdenem azért, hogy megtartsam. Nem mutathatom, hogy gyengülök. Erőltetett mosollyal menni tovább, mintha nem zajlana bennem semmi sem. Nem változtathatok érzelem világomon mert elszomorítanám a körülöttem élőket. Amit most érzek azt nem láthatják mert nem így ismernek. Szétfeszít a túlélés !
Voltam valaki. Valaki akit nem is ismerek. Mintha most haragudnék rá mert vitt csak vitt a mindennapok kerekébe. Ki az? Ki az aki ellen most elkezdtem küzdeni és szinte fojtogat a jelenléte ? Megörülök ! Mit keresek én itt ? Ismét körbenézek. Kinek kellett ez a sok minden ami körbevesz ? Kinek kellettek azok a tárgyak amik ellepik a ház minden részét ? Mit kezdjek velük ? Letörlöm de érzelmeket nem vállt ki belőlem. Semlegessé vált minden. Jön a család ! Mosolyognom kell ! Örülnöm ! Minek kell örülnöm ? Jesszus ! Minek kell örülnöm ? Nekiálltam félni. Félek ! Mitől félek ? Nem tudom megfogalmazni de elkapott, magával sodort valami új érzelem . Ó !! Érzek ! De miért először a félelem érzésével találkoztam ? Miért pont egy mély érzelem szakadt fel bennem és miért nem egy magasztos ? Segítség !!! Azt hiszem baj van velem . Felerősödött a félelem. Le kell csillapítanom magam, hogy észrevegyem mitől félek. Adok magamnak pár percet...... Dobog a szívem . Egyre jobban megfogalmazódik, körvonalazódik bennem a félelmem oka. NEEEEEEE ! Megjött a válasz.Már nagyon rosszul vagyok, szinte remeg minden porcikám. Itt a család !! Nem mutathatom, hogy egyszerre ordítanék , sírnék, megfulladnék, összeesnék. Erősnek kell maradnom ! De érzékelem a választ ! Megint csak azt ordítom ott belül, hogy NEEEEE !! Nem is ismertem magam. Ki vagyok én valójában ? Ki kell mondanom ott belül magamban, hogy mitől félek ! Muszáj kimondanom ! Nem lehet ennyire gyenge, hogy félek kimondani. Mond ki végre ! Mond ki !Remegek ! És megtörtént !! Mint a vulkán amikor kitör, belőlem is úgy tört ki egy könnyekkel teli igazság ! Saját magamtól féltem !
A külvilágom zaja elcsendesült csak a belőlem kiáradó sírás zaja hallatszott. Némán néztek rám nem értve mi történik velem. Az első reakcióm a szégyen volt. Mintha szégyenkeznem kellene attól, hogy elkezdtem emlékezni arra, hogy érzelmeim vannak. Csak sajnálkozó tekinteteket láttam körülöttem. Aztán zúdultak rám a kérdések. -Mi bajod van ? - Mi történt ? A belső monológom folytatódott közben. Valaki azt mondta belül - Végre találkoztunk ! Végre ébredezel ! Mire ébredtem rá ? Mi történik velem ? Mi ez ami bennem zajlik ? Olyan ismeretlen mégis ismerős. De valami furcsa érzés elindult azt nagyon érzem. Könnyű vagyok !!!!
Folyt köv.....
A Te címed
Itt kezdődhet a szöveged. Kattints ide, és kezdheted is az írást. Sed ut perspiciatis unde omnis iste natus error sit voluptatem accusantium doloremque laudantium totam rem aperiam eaque ipsa quae ab illo inventore veritatis et quasi architecto beatae vitae dicta sunt explicabo nemo enim ipsam voluptatem.
Itt kezdődhet a szöveged. Kattints ide, és kezdheted is az írást. Sed ut perspiciatis unde omnis iste natus error sit voluptatem accusantium doloremque laudantium totam rem aperiam eaque ipsa quae ab illo inventore veritatis et quasi architecto beatae vitae dicta sunt explicabo nemo enim ipsam voluptatem.
Törekvéseink céltalansága
Számomra a tudás hatalom és a legnagyobb izgatottsággal beszélek számotokra azokról a gondolatokról amiket eddig félreértett gondolatokként éltem meg és a mai napig élik emberek. Izgatott vagyok akkor is amikor áramlik bennem a tudás, amikor felismerem, megértem azon állapotokat, érzelmeket amiket megélek. Egyfajta extázis a tudás.
CÉL-OK
Olyan törvényszerűségről írok ma nektek amit ha elmondok embereknek, embercsoportoknak felkapják fejüket és hatalmába keríti őket a gondolat miképpen céltalanságban élték eddigi életüket. A Természeti Törvényeket tisztelni lehet de kikerülni semmiképp. Egy erős Törvény az OK-OKOZAT Törvénye ahová sorolom a CÉL-OKat is. A cél kitűzése az OK megtapasztalása az OKOZAT. Ámde nem tanították meg számunkra mi a valós cél , hogyan kell megfogalmazni és egyáltalán milyen jelentőséggel bír a kitűzött célunk. Hosszútávon élvezhetővé válik vagy csak pillanatnyi élvezetet nyújt. Acélok kitűzését is félreértettük mint minden mást is. Elfeledtették velünk azt (Természetesen a saját zsebre játszó maroknyi tekintély ) hogy a belső célra figyelünk akkor szabadságot teremthetünk . Elfelejtettünk minden értéket, azt amik vagyunk ! Egy szabad, független emberi lény aki önnön saját magát jött megtapasztalni és nem azt ami más elméjéből pattant ki , hogy felemelhesse magát mások rabszolgaságával.
Jelenlegi célok ami ( öngyilkosság )
Most mit csináljak ?Miért tettem zárójelbe az öngyilkosságot ? Nem véletlen ! Elmagyarázom !
Az emberek célja jelenleg a havi fizetés , ház, kocsi, nyaralások. Viszont ennek megteremtéséhez egy munkahely szükségeltetik. A munkahelyeken mások által meghatározott bérért, mások által meghatározott munkaidő letöltésével megkapod a mások által meghatározott időben munkabéred amiből mások által meghatározott adókat vonnak le. Oda tartozol és ha valahova tartozol akkor valakinek meg kell védeni ottani jogaidat azzal együtt párhuzamosan meg is kell felelned ! Ezen helyzetekben mások céljait szolgálod elfeledve azt ami igazi célod, hogy saját magadban rejlő lehetőségeket magadhoz hívd. Ezért nevezem öngyilkosságnak azt amit megél az emberiség. meggyilkolják magukat azért, hogy mások céljait elérjék. Magukról megfeledkezve, erejüket átadják mások hatalmuk építésének. Ez kegyetlenség magunkra nézve. Megbetegítő és jogtalan. Jogunk van megélni belső céljainkat. Jogunk van magunkhoz hívni lehetőségeinket amik által fejlődhetünk és jogunkban áll a lehetőségeinkből megteremtett eszközt ( pénz ) élvezni. De jelenleg a pénz élvezik az emberek miközben mások elérik céljukat, hatalmukat a munkások erejéből. Elveszik az erőt az emberektől, hogy ne legyen már energiájuk a belső világukkal foglalkozni. Nem szeretnék nagyon belemenni a jelenlegi külső világ történéseibe de nagyon is mutatja a kollektív tudat az energia válsággal, mi is zajlik az emlékben. Érthető már az, hogy törekvéseink céltalanok és öngyilkosság az, hogy a külső célok elérésére törekszünk miközben nem tudjuk élvezni egy pillanatra azt mert küzdünk érte míg mások vagyonát gyarapítjuk? De mi történik ha nem értjük meg mi is az a belső cél ? Nem a feladatom drámázni de igyekszem felnyitni az elmét és megvilágítani a tudás által azt, hogy mi is történik a céltalanság útjának végén.
Emberek milliói várják a nyugdíjas éveik beköszöntét. Számolgatják éveiket, hogy mikor mehetnek nyugdíjba. Az a cél, hogy odáig eljussanak. Csak gyorsan gyorsan lennék már ott, olyan nagyon várom már ! Annyira szomorú, hogy aktív élet elmúlását várják ! Olyan szomorú, hogy felakarják gyorsítani életüket és nem örvendeznek annak ! Aztán beköszönt a pillanat amikor is leteszi a munkás éveket. Eleinte élvezi, aztán egyszer csak rádöbben valamire. Most mit kéne tennem ? Mit csináljak ? Már a gyermekek külön életet élnek , nem kellek már, nem vagyok fontos. Nem kell a munkám mert öreg lettem, pedig ott legalább elismertek , szerettek, beszélgettek velem. De most minden megszűnt. Céltalanná vállnak , magányosnak, tehetetlennek. Elkezdődik a leépülés ! A legfőbb cél ezután már csak jelenlegi egészségügyi állapotának stabilan tartása. Miért végződik emberek millióinak így az élete ? Mert elfelejtette a belső világának céljait amit gyermekkora óta dédelgetett és megvalósíthatatlanná vált abban a pillanatban amikor mások céljai elérésében kezdett el részt venni. Elengedte kreativitását, lehetőségeket elengedett el maga mellett mert elfelejtett hinni saját magában. Csak annak hitt ezután akihez elkezdett tartozni és aki ezáltal biztonságos életet kínált számára a túlélése érdekében.
Te vagy minden ! Te vagy a biztonság, te vagy a lehetőségek tárháza ! Te vagy a kreativitás és minden ! Ébredj !
Szeretettel : Tóth Tímea Tudatos Klinika konzulense alapítója
A Te címed
Itt kezdődhet a szöveged. Kattints ide, és kezdheted is az írást. Sed ut perspiciatis unde omnis iste natus error sit voluptatem accusantium doloremque laudantium totam rem aperiam eaque ipsa quae ab illo inventore veritatis et quasi architecto beatae vitae dicta sunt explicabo nemo enim ipsam voluptatem.
A világgal való kapcsolatom
A múlt
Könnyebb beszélnem azokról az emlékeimről amit a múltban éltem meg a világgal való kapcsolódás során. Semmit sem sejtettem arról, hogy az elmémet esetleg irányítja valaki, egyszerűen csak azt tettem amit diktáltak, mondtak és megtanultam. Olyan természetesnek tűnt minden , hogy elfogadtam ez az élet és így kell élni . Elmém szerette, hogy megmondták mit tegyek vagy ne tegyek. Semmin sem kellett gondolkoznom mert a rendszer gondolkozott helyettem. Mindent megoldást elém rakott akár jónak vagy rossznak ítéltem de nem kellett gondolkodnom semmin ahhoz , hogy hogyan oldjam meg a testi elváltozásaimat, anyagi problémáimat és bármely elszámolási papírjaimat amivel bevallhattam ,hogy fizikai testem erejéből mennyit kerestem és elszámolhattam munkám gyümölcsével . elfogattam, hogy mások által kigondolt időt ledolgozzam. Mások által meghatározott összeget kapjak , egy mások által meghatározott időben. Elfogadtam, hogy mások szabják meg mikor mennyi szabadságom lehet, és azt mikor élvezhetem, ezen belül pedig szabadságom napjainak bizonyos részével is rendelkeztek. Meghatározták mikor fogyaszthatom el reggelimet vagy az ebédemet. A világot amit láttam vagyis amit elhitettek velem, hogy ez a valós világ, együtt éltem , és hagytam magam ebben a világban élni, sodródni
A múltamra való rálátás pillanata
Mindenki máshogy éli át az ébredés pillanatát. Megállításnak is nevezhetném azt a pillanatot megélést amivel elkezdődik a felismerés, megértés. Számomra egy testi elváltozás volt amit kisebbik lányom visszatükröződése indított el. De valakinél egy baleset, egy hirtelen anyagi lecsúszás, párkapcsolati mély válság indítja el az ébredés. De lehet egy hirtelen pillanat amikor egyszer csak meg fordul bennünk minden, minden amit eddig érzékeltünk. nem kell, hogy rosszul légy az ébredés , szemlélet váltás megtörténte pillanatában , viszont nem kellemes érzéseket vonz az , hogy eddig hogyan éltél és mit engedtél meg magadnak . Mennyi időt , energiát adtál a Rendszernek, a kapcsolataidnak ahol teljesen elveszítetted magad és óriási küzdelemmel tartottad fenn az életben maradásért csekély energiádat. Nem felemelő ! Nem tudtam azt érzeni, hogy végre felébredtem, hiszen azt sem tudtam, hogy most pont az történik, inkább egy gyomorforgató tapasztalat volt . 2012 írtunk. Egy professzor előtt állva tapasztaltam meg először valós énem teljes energiáját. Minden pillanat éles bennem, hogy Én aki hittem, hogy amit élek az valós, képes voltam olyan tiszta gondolatokat gondolni a mélyen tisztelt professzor és több orvos előtt,hogy az azóta eltelt időszakban is hálát, nagyrabecsülést érzek. Milyen rálátni a valóságnak tűnő külvilágra ? Most már enyhült dühöm, enyhült fájdalmam ami kiváltotta belőlem a magam felé való szeretetet. Egyszer csak hátat fordítottam a Rendszer nyomásának ami elindította a félelem mentes életet.
Milyen életet él aki él ?
Nem tűnik ki a tömegből. Egyszerűen teszi amit tenni kell, amit érez és nem azt amit elhitettek vele, hogy éreznie és tennie kell. megtanulta érezni, hogy mi tartozik hozzá és nem. A világgal való kapcsolódása megszűnt és csak a belső világát éli. Ezáltal kint is azt éli. Vannak céljai de nem a kézzelfoghatóság elvei szerint. Döntéseit nem a külvilág megfigyeléséből hozza meg, hanem saját magjának üzenetéből amit tud, hogy hozzájárulásként működteti a kollektív Tudatos Tudatba.
Mit lát a már magát megélő ?
Látja a szenvedést az önpusztítást. Látja, hogy lelkek engedik a rendszernek kihasználni energiájukat. Látják a félelmet a szorongást. Igen látjuk. Viszont levetkőzzük az empatikusságot épp azért, hogy lámpásként világítsuk !!!!
GYERTEK MI MUTATJUK, HOGY VAN MÁS ÚT. VISSZAVEZETÜNK BENNETEKET A FORRÁSHOZ !!!
SZERETETTEL : TÓTH TÍMEA TUDATOS KLINIKA KONZULENSE ALAPÍTÓJA
Placeboból Marketing
Az elme míg azzal a gondolattal dolgozik amit megtanítottak vele természetesen azzá is formálja és azzá teszi ami hitrendszere diktál. Nyilvánvaló, hogy a gyakorlati részét is úgy tapasztalja meg ahová a tudat-hit által mozgatja, vagyis engedi, hogy mozgassa. A tudás nem Tudomány ! A tudás van és alanyi jogon benne rejlik mindenkiben. Valakiben még rejlik, valakiben már feltörőben ! A lényeg az , hogy ott van és nem tűnik el soha senkiből. Aki már szó szerint éhes a valós tudásra az már a megtanultat el meri engedi. Egyre jobban lát de nem a fizikai szemével.
Hogy mennyit változott a világ?
Szinte semmit ! Félelem alapú most is . Félem, hiszékenység, befolyásoltság uralja az emberi elmét. Mivel irányíthatóvá vállt az emberi elme a félelem miatt, hatalmassá növekedett és a tudomány segített azon üzletágak növekedésében ahol különböző termékek,kezelések megjelenítésével és jól megmarketingelt, befolyásoló empatikus szöveggel eladhatóvá tették. Ezen szerek , készítmények megkérdőjelezendő, sőt számomra már abszulut hatóanyag gyógyhatás nélküli szerek. A világ abból a szempontból semmit sem változott, hogy amit a felsőbb hatalom akik a rendszer őrzői (Természetesen csakis saját érdekből tevők ) átláthatatlan Júdás csókjaként felkínálják a hosszú, betegségek nélküli világot, amelyet jó pénzért nyájának kiszolgáltat. Sőt ! Kutatásokkal alátámasztva !
Nézzük mi a placebo
Szinte minden placebo ! A szeremtől a vitaminokon át a gyógyszerekig. A tudat ha hisz benne lehet áldásos , viszont ennek ellenkezője is. Gyógyhatás nélküli a placebo ! Amikor keressük a gyógyulást, szerelmet, veszünk magunkhoz olyan szereket , akár gyors szerelmet amely elhiteti velünk , hogy jól vagyunk. aztán hirtelen lejjebb vagyunk mint voltunk. A legtöbb vitamin, gyógyszer reklámot mindig a legnagyobb hazai vagy globális katasztrófáknál teszik elénk, ilyenkor dömping szerűen vásárolják az emberek, hiszen félelmet keltő eseményt látnak az emberek. DE!! A konfliktus hatása a félelemkeltés nagy úr. Elindul a placebo marketing. Segítséget nyújtanak Júdásék viszont egy dolgot elfelejtenek mindig mondani. Aki konfliktusban van a félelem miatt annak nem szívódik fel semmilyen vitamin és amikor eltűnik a külső félelem keltő körülmény , megdöbbenve észleli, hogy hiába szedett bármilyen készítményt testében kialakult egy elváltozás. A placebo marketig mondom így, hatóanyag nélküli (megelőzés elősegítő ) készítményként eladott apró tic-tac .
Működik a placebo ?
Igen működik ! Persze hogy működik. Minél többet látja, hallja az emberi elme( Márpedig ez a lényeg ),annál jobban elhiszi és aláveti magát. Nézd meg Hitlert ! A tematika nem változott csak az emberek és a helyszínek cserélődtek. Minél többször mondod a nép elméjének annál befolyásolhatóbb és annál hiszékenyebb. Mindent a tudat tesz azzá amit épp most tapasztalsz ! Kinek a befolyása alatt vagy ? Kinek hiszel? Az a te döntésed !
Személyes placebo hatásaimat elmesélem ha találkozunk.
A legnagyobb szeretettel : Tóth Tímea Tudatos Klinika konzulense, alapítója
Rengeteg mindent megértettem Biologikus gondolkozóként és egybe tudtam fonni nem a régi teológiával , inkább egy sokkal régebbi szóval a HIT TUDOMÁNYÁVAL ! A cím amit adtam az írásomnak olyan megható és érthető ! Szeretném nektek nagyon egyszerűen megvilágítani. Főleg azok számára akik testi elváltozás folyamatait élik , tapasztalják vagy egy külső negatív tapasztalat úgymond áldozatának vélik magukat. Hadd adjak eredeti gondolatokat mindannyiótok számára. Vajon mikor jön el a te időd!!?? A szorongatás oly negatívnak tűnhet. Igen az is ha még nem érted. A szorongatás egyfajta megváltássá válik ha megérted célját. A világod csak a tiéd senki másé. Térjünk ki a legfőbb, eredeti célzásra és abból induljunk ki a testi elváltozásokra általa.
Egy példa a szorongásra
" Amikor egy nő szül szorong, mert eljött az órája, de amikor megszülte gyermekét már nem jut eszébe gyötrelme az öröm miatt, hogy embert szült a világra " Példabeszéd de mindenki számára eljön a pillanat amikor a szorongása testet ölt !!! Betegségnek, én már Biologikus gondolkodóként Természetes Elváltozásnak hívom. A szorongás mindeniben benne van, sőt mindenki fél valamitől. Viszont egyszer meg nyilvánul szorongásunk, félelmünk és azt meg kell tapasztalnunk ahhoz, hogy mire jutottunk az elért cél érdekében. A szülő nő szorong de tudja mi a célja ! A testi beteg szorongott , de tudja mi a célja. A cél a gyógyult állapot !! S mikor eléri célját nem szorong az öröm miatt.
De mi történik az szorongás és az öröm között ??
Röviden megfogalmazva a HIT TUDOMÁNYA amit én így nevezek , történetesen semmi ! Ami történik az, amit gondolunk a szorongásunk okozatáról. Törvények ! Szorongás az ok öröm az okozat. Mióta ismerem a Biologika törvényeit az univerzum törvényeit, nem rettent meg az az állapot amit hosszú évekkel ezelőtt fájdalommal, szorongással éltem meg. Mindent én hívtam magamhoz, mindent ti hívtok magatokhoz pont azért mert a szorongást örömre szeretnétek váltani. Az öröm ellen küzdeni ? Nézd , lásd, értsd a szülő nő példabeszédét!!
Szeretettel : Tóth Tímea
Mikor eljön az idő !
"A Világban szorongatásban lesz részetek !"
Minden mindennel összefügg , minden tanítás egy nyelven szól ! Kifejez, megvilágít, emlékeztet. Más más szavakkal de a végeredmény egy helyre vezet! Az eredethez !! Keresztényként nevelkedtem, gyakoroltam is . Viszont egy idő után mikor már jöttek csak jöttek a tiszta , eredeti gondolatok jöttem rá, hogy igazán pont az Tudatos Klinika Konzulense Alapítója
Ha a cél izgalmas az útnak is azzá kell válnia
Sokat elemeztem az elmét és elsőnek az én elmém volt a célpont, természetesen amit láttatni engedett. Vannak az emberben olyan hiedelmek, elvek, hitrendszeren alapuló viselkedési és gondolati minták amit vakfoltnak hívok és vagy más emberek reakciója által tanítom magam vagy mint segítő, segítőt keres aki megvilágítja vakfoltomat. Az elme működése engem azért inspirál és azért izgalmas minden perce életemnek mert nem tanulmányok, írott tudások valakinek a nevéhez vagy egy jól marketingelt angol szóval ihletett névhez fűződik hanem valós, eredeti tudásból fakad. Sehol sem tanultam. Láttam filmeket amelyek az eredetről szólnak olvastam könyvek millióit ami az alkímiáról, kvantumról, evolúcióról szól de az elme egységesen mindent rejt MAGjában és minden tudás,minden válasz benne rejlik.
Nem tudok még mindent !
"Nem kaphatsz meg mindent"
A cél szentesíti az eszközt !
Jöjjenek a példák !
Az élet legtöbbször fantom fájdalomra épül.
Mi is a fantom fájdalom.
Miért is hasonlít az élet a fantom fájdalomhoz ?
Hogyan lehet megszüntetni a fantom fájdalmat?
Ahogy az energia bent úgy kint .
Bárhogyan is hívnám magam, vagy ti neveztek el arcomhoz fűzve a tudást, világító tornyok vagyunk egymás számára. Rengeteg ébredő, vagy inkább eredetre ébredő lélek mondja el, hogy ami bent úgy kint. Mindent amit megél az ember gondolati érzelmi szinten az kivetül a fizikai világba. vannak egyéni megélések de a világban amit érzékelsz nagyobb energiával és tömegeket érintve az ember csoportok összesűrített alacsony rezgése. Kényelmetlen lehet amikor megértésre talál a tudat abban, hogy minden energia ami alacsony a külvilágban is gyengén működik, nem halad, olyan mintha megállna körülöttünk minden. Sőt aki testi elváltozásban van, azt érzékeli, hogy nem történik semmi, nem haladt előre a gyógyulás. Az energia amit felhozunk és működtetjük magunkba , áramoltatjuk bent megtapasztaljuk kint a fizikai valóságunkban.
A jelenlegi világ megmutatja csoportos energiát !
Lám lám ! Íme egy újabb megmozdulás az úgymond nagyhatalom, bársonyszékben ülőktől. A nagyhatalom szót képzeljétek egy óriási zárójel közé !!! Energia válság. Egy olyan kijelentéssel, amellyel sokk alá helyezték nagyon tudatosan és okos észjárással a népet, hogy aki alacsony energiákat mozgat magában , és tömegek alacsony energiát mozgatnak amióta tudatos népirtás folyik 2020 év eleje óta azt az energiát amit el akarnak venni tőlünk vagyis nagy árat fizetni érte átadjuk a hatalomnak és meg is tapasztaljuk az energia csökkenését kint, és ez belülről tükröződik kifelé.
A hatalom azt használja ki ami bennünk zajlik.
Az életünk a túlélés és a fajfenntartásra ad energiát. Ezt programozták be felmenőink. Az életünket mindig azt hittük, hogy amit kívül látunk arra kell reagálni és azt kell megélni. Ezt nagyon jól érzékeli az a maroknyi bársonyszékes marionett bábú, és persze ki is használja. Amiért az emberiség küzd, nagy százalékban MÉG, a magjának energiájáért ami a szabad akarat, döntés az nem más mint a saját energiánk. Ami mindig is ott volt, nem hagyott el minket csak mi emberek távolodtunk el tőle. De mi vitt rá arra, hogy ettől az energiától eltávolodjunk ? Hitünk, megtanult elveink, hogy vannak vezetők akik vezetik a népet és mindig biztonságot nyújtanak számunkra. ahogy ezt elhittük eltávolodtunk valós energiánktól,elfelejtettünk bízni önmagunkban, és most pedig küzdünk azokkal,akiknek energiánkat átadtuk. CSODÁLKOZUNK, HOGY ENERGIA VÁLSÁG VAN?
Egyéni vagy csoportos?
Tömegesnek hívnám. Akik tömegekkel vonulnak transzparensekkel , tiltakozva az energia válság ellen, olyan mértékű energiát adnak át a rendszernek, hogy pont azokat fogja a legjobban érinteni a fogyás és annak kifizetése. De vajon miért nem egyszerre, egyből érvényesítik a döntésüket a bársony széken ülök ? Jól megfigyeltem az időhúzás miértjét. Pont mint a katonai kóddal felcímkézett 2020-as világjárvány előtt. Semmilyen különbséget nem érzékelek csakis azt, hogy minél több ideig rémiszgetik a jó népet annál több ember kerül energia hiányba és annál több ember adja el a lelkét térden csúszva a rendszernek aki nyilvánvaló a legjobb barátságban van a gyógyszeriparral, droghálóval, dohány iparral, szesz gyárakkal, temetkezési vállalkozókkal, ahová éppen menekülni fognak az energiájukat elvesztett lelkek. Minden mindennel összefügg. Minden tömeges energia össze sűrűsödik és megnyilvánul egy válsággal. Mi lenne ha mást sűrítenénk össze a hiány helyett? Mi lenne ha a jólét érzését sűrítenénk össze ??? Hát látod a negatív eredményeket mekkora elánnal robban be, képzeld el ha tömegesen a jólét robbanna be. Jó magam érzem és alig várom, hogy mindenki tömegesen megérezné, és ünnepelné a nem megszokott transzparenssekkel vonulna.
A felirat a következő lenne : Ünnepeljük és élvezzük a jólét minden formáját !!!
Tartsatok velem a megértésben !
Szeretettel : Tóth Tímea tudatos Klinika konzulense
Személyes vagy Online Konzultációt és Tanfolyamot a 0630 411-4547 számon kérhettek és egyeztethettek.
Köszönöm a bizalmat.
A Beteg gyógyítók
Minap egy beszélgetésem során ihletett meg ez a gondolat , hogy írjak a magukat valós gyógyítónak nevező patologikus gondolkodású és protokollt követő szerepkört betöltő lelkekről. Akivel kapcsolódtam az elmúlt napon, a következő témát tette elém amibe már régóta beleástam magam de nem írtam róla, az pedig , hogy kik is gyógyítják a gyógyulni vágyókat, persze még azon a vonalon amelyben már sokan csalódtak,hátat fordítottak és inkább a megértés útján járnak minthogy egy reménytelen vonalon, keserves kísérletii lényként vegyenek részt.
A Téma ami elindította gondolataimat
Egy első gyermekét váró kismama negatív diagnózist kapott magzatáról. Nemhogy a diagnózissal nem tudott mit kezdeni, hiszen nem is értette esetleg mi állhat biologikusan a hátterében, ami miatt átélte a diagnózis sokkot, plusz gondolkodási időt nem hagyva a kismamának a döntésre bent akarták tartani a kórházban, hogy megszülje 20 hetes magzatát. Mennyire lehet beteges gondolkodású egy ember aki más testét, és azon belül egy magzat testét a protokoll szerint akarja irányítani. Bár még felkínálható egy teszt, felkínálható a fizikai idő hogy más eredmények, döntések szülessenek. Ez esetben amikor már művi vetélésre nem kerülhet sor mivel már túllépte az időt arra, amikor már meg kell szülnie az asszonynak a magzatát, ki képes arra, ki van felhatalmazva arra, hogy még jobban kibillentse a hozzá forduló és bizalmat adó személyt? Csakis egy beteg gyógyító.
Hol a beteges gondolat a beteg gyógyítónál?
Egyszerűen fogalmazok, hiszen lejárt a bonyolult gondolkodásnak ideje. Józan paraszti ésszel, esetleg minimális empátiával rendelkezve,( és kihangsúlyozom MINIMÁLIS EMPÁTIA ) kéne átlátni az akadémikusnak ezt a helyzetet, aki állítólag ugyanolyan hús vérből felépített lélekből van, létezik mint bármelyik földi lény. Azok az emberek akiknek diagnózis sokkot okoznak , és itt jön a beteg gyógyító gondolkodása, nem tud reálisan gondolkodni hiszen a sokk hatása alá kerülve képtelen a saját maga érdekét szolgálni ami valós ami eredeti tudás alapú. Aki sokkot tud okozni másnak az nem gyógyító annak ellenére sem, hogy felesküdött arra, hogy embereket gyógyít. Ő saját maga kezelésre szorul, hiszen tele van élet ellenes gondolatokkal. Nem kell most félreérteni gondolataimat, habár lecsekkolható, hogy ki hogyan reagál írásomra és ki kinek adja élete feletti felelősségét, de minden esetben ha valaki átadja testében zajló folyamatok feletti irányítást egy másik embernek, aki valljuk be őszintén nem tudjuk milyen mentális állapotban van, simán kinyírhatjuk magunkat, tönkretehetjük életünket, tönkretehetjük a körülöttünk lévők életét is.
Mit kell tennie, mit kéne tennie egy gyógyítónak segítőnek ?
Sokan segítőnek hívnak. Elfogadom, mert ő azt látja bennem. Mások máshogy fogalmazzák meg ki vagyok számukra. Ez így van jól. Mit teszek mint segítő ? Akkor most így nevezem magam. Megfigyelem és megvizsgálom magam mikor alacsonyabb rezgésben vagyok, hogy milyen milyen téves gondolat, nem akarom állapot miatt vittem magam oda ahol nem tudnak elérni azok a lelkek akik a megértésre vágynak. Egyből észrevehető már számomra, hogy nem vagyok magas rezgésben, hiszen nem is találtok meg.Nem kerestek, szinte akkor láthatatlan vagyok. Ilyenkor kapok magamtól lehetőséget a tisztulásra, gondolataim megvizsgálására és az eredeti gondolat felszínre hozatalára. Ebben semmi negatív nincs már számomra, hiszen gyógyítanom kell magam , hogy segítő lámpásként világítsak számotokra. Ez nyilván az én eredet vonalam, ahol tudom mit kell tennem és kéne tennem, hogy világítsak, láthatóvá váljak. De nézzük a hagyományos vonalat. Bármilyen lelki , mentális állapotban van jelen azok számára akiket még hozzájuk vezet a félelem. Nem megvizsgálva magát, érzelmi, mentális szinten gyógyítja " És itt képzeljetek el egy óriási zárójelet " a gyógyulni vágyókat. Hogyan tud valaki betegen, zavart, fáradt, téves gondolatokkal segíteni és felemelni, egy lépéssel előbbre tolni valakit, ha maga is kezelésre szorul ?
Jogos Jogtalan ?
Ha valaki követi bejegyzéseimet, olvashatta már a jogokkal kapcsolatos hasonló gondolataimat. Nem tudhatni milyen elmék által íródott a jog és ezt egyszerű nyelvezettel meg is fogalmaztam számotokra. Nem kell kell túlgondolni, nem kell kutatni, csak egyszerűséggel rátekinteni mind a jogra mind a orvosi protokollokra, hogy valóban szolgálják- e a mi érdekeinket. Megfélemlítenek vagy inkább lehetőséget kínálnak arra, hogy inkább egy más vonalat keressek valós gyógyulásom érdekében. Minden a hitetek szerint alakul , formálódik. Minden lehetséges eszközt tegyetek be az áramlásba, amitek van, és amire vágytok. Ne sajnáljátok magatoktól az információkat, eredeti gondolatok megszerzésének módját, mert minden egyes lépéssel közelebb kerültök az igazsághoz.
Legnagyobb szeretettel küldtem felétek újabb ébresztő gondolataim.
Tóth Tímea
Tudatos Klinika konzulense
0630 411-4547
Ezen a számon kérhettek konzultációt és Szemináriumot ( Tanfolyamot ) is.
Felhígított tudás
A mai gondolataimat összehasonlítottam azzal a gondolatai énemmel aki egyszer elhitte, hogy amit lát a fizikai szemével az maga az élet. Nem mondom azt, hogy csalódtam, mert akkor csalódnék a lelkemben, a MAGomban az eredetemben. Inkább mondom azt, hogy a megtanult, beültetett gondolatiságban amit genereciókról generációra éltek, éltünk. Felhígított életet kaptunk kezünkbe amit felmenőink átadtak, annak ellenére is, hogy szenvedést okozott nekik is.
Felhígított élet
Mi is a felhígított élet? A rendszer által sok mindent kapunk az elhitt világban ami segítségről szól.Biztosítják már előre, ha testi elváltozásunk lesz, balesetet szenvedünk, leég a házunk, kevés nyugdíjat kapunk és még sorolhatnám az előre biztosított meg nem történt események felkészülésére való társaságok segítő gondolatait. Hígítják a valós tudást ezekkel a jól beépíthető, viszont a tudásról elterelő rendkívül alaposan megfogalmazott hiedelem gondolatokat ami hatásos a testre lekorlátozott elmék számára. Felkészülnek az elmék , mert ha megtörténik akkor az általuk nem kevés több helyre kifizetett adózott fizetésből majd segítséget kapnak. Ha kapnak és elolvasták a kisbetűs bekezdéseket.
Az ember kéri a hígított tudást.
Szomorúan tekintek a színfalak mögé kedves olvasó, de valóban így van. Megfigyelőként élek és látom mi zajlik a mögött amit valós világnak hisztek. Hivatásom évei alatt rengeteg pánik tünetes emberrel és annál több pánik beteggel találkoztam, akik már óriási nyomás alá kerültek , mert teljesen felhígított , átmosott tudás szerint élte az életet. Kijavítom ! Élhette az életet. Akik kérik a biztonságot nyújtó rendszer által felkínált lehetőséget azok félelemből kérik. Nem az kéri aki valóban ő, hanem akit megtanítottak, hogy olyannak kell lennie mint mindenki más. A hígított tudással való létezés elvezetett mindenkit a félelemhez és pont attól fél akit támogat nem kis pénzekkel havonta adózott béréből. Fenntartható miért is? Mert a testre lekorlátozott elme odaadja a pénzt annak , és pont annak akitől, és amitől fél. Fenntartja mert bízik a tudásban ami eredendően benne van . Nem hiszi, hogy van a tudás és átadja az irányítást azoknak akik irányítják. Felkínálják magukat az emberek a beültetett félelmük miatt olyan társaságoknak, rendszernek akik meggyőzően elmondják számukra azt, hogyan segítenek ha bajba jutottak. Ezzel máris látható ki tartja fenn a rendszert akinek érdeke a hígított tudással rendelkező elme.
Megfigyeléseim
Amikor beszélgetéseim során erről a témáról kezdünk beszélgetni, azt vettem észre az emberek meg akarnak győzni arról, hogy mindenképpen fizetni kell a pénzösszegeket a társaságoknak, a rendszernek, mert csak ők tudnak hivatalosan segíteni abban , ha esetleg baj ér. Ők azok akik tudják a tudást és megfelelő megoldást nyújtanak számunkra. Ne értsen senki sem félre, de a megfelelő tudást várjuk el mások elméjéből? Vajon az az elme tiszta? Más elméjére bízzuk életünk alakulását? Megvizsgáltad mielőtt döntöttél, hogy milyen elme gondolatában kezdtél el bízni? És a te elmédet , lelkedet miért zártad ki a segítők közül? A voksaidon elmélkedsz, kihez menj, kit válassz, kinek az igazához vagy közelebb,, ki szimpatikusabb, esetleg csinosabb az ajánlok és egyben meggyőzök közül , aki zárójelbe írva a zsebére játszik szintén !!! Mit is figyeltem meg? Hogy másokat figyeltek!!!!!
Most hozzád szólok!!
Hozzád szólok és nem a testedhez. Annál sokkal mélyebb énedhez aki vagy. Leírtam, hogy a félelem hajt azokhoz akik szolgáltatásként biztosítják életed. Pénzért biztonságot. megvilágítom most azt is, hogy vannak lehetőségek és lást nem szolgáltatásnak írtam, ami elvezet, elvezethet ahhoz a tudáshoz ami nincs hígítva. Jelen időszakunkban rengeteg tudáshoz vezető utat kínálnak az arra alkalmas lelkek, segítők de nem mindenki találja meg abban önnön magát, nem érzi magáénak, lebecsüli magát, kétségek merülnek fel benne, hogy nem érti nem tudja a gyakorlatba átvinni és benne ragad inkább a rendszer hígított szolgáltatásaiban. Drága lelkek !! Ne rekedj meg annál ami számodra nem megy, mert az még nem azt jelenti, hogy nincs más út. Egyszerűen fogadd el, hogy van egy másik lehetőség ahol ténylegesen van füled a hallásra. Tudjátok egy gyerek nem gyerek. Kérd a lehetőséget, hogy mutassák meg számodra az utat. Az utat amely a tényleges hígítatlan , valós tudást megvilágítja. A valós tudást !!! A tudást aki te vagy . Aki mindig is voltál, vagy és leszel !!! Mert te vagy minden ! Nincs nálad jobb megoldási lehetőség a feladatokra. Nincs nagyobb erő nálad aki teremtő. Hidd el az ego önérvényesítése vezetett eddig, de az hígított tudás. Vezess, vezesd, kormányozd életed anélkül, hogy kívülre helyeznéd bizalmadat.
Szeretettel: Tóth Tímea
Rendszer szolgáltatásai
Látom amit látok,és látnotok kell !!
Kik a jog alkotók?
Pár mondat a szolgáltatásokról.
Valamelyik szolgáltató büntet-e azért, hogy nem fizettél előre?
Amerikai rendszer.
Büntetés
Te mit gondolsz a valós gondolatokról ?
Nem a külső dolgainkat kell rendeznünk!
Néha még saját magam is meglepődöm,hogy mekkora hatással van ránk a külvilág. Bonyolult katyvasz az egész. Komoly és igazságtalannak tűnhet ha nem nézünk a színfalak mögé. Tele konfliktusokkal ,ami persze nem okozhat gondot a színfalak mögött, viszont a valós Mátrixban egy sírig tartó megoldatlan problémává is válhat.
A Külső dolgok
Egyébként már arcátlan mennyi mindent kell elrendezni a külvilágban. Mennyi dolog az amit rendezni kéne, megoldani, elsimítani és túl lenni rajta. Hosszú a lista és végeláthatatlan, szinte soha nem véget érő pergamentre írt, szabályokhoz erősen kötött, meghatározott időket betartva teljesíteni kell mert tudjuk akkor jön a büntetés büntetés hátán. Futunk, rohanunk, idegeskedünk, keresve a megfelelő megoldást dolgaink rendbetétele érdekében. Kimerítő. Egyik dolog a másik után. egyik megoldva, aztán jön a másik. Ugyanazokkal a gondolatokkal, reakciókkal futunk neki azoknak az el nem rendezett dolgoknak amit rendezetlennek tartunk a rendezetlen, rendszer-telen szabályok értelmében. A külső dolgok folyamatos megoldása a külső világ megfigyelése által van megoldva. Ezért bonyolult a lebonyolítása. A külső világot alapjában nehéznek látják az emberek, főleg aki abban él. Abban él mert azt hiszi ott az élet, és ha ott az élet akkor azt kell élni. Ezen gondolatokkal kezdi rendezni a dolgait.
Röhög a rendszergazda
Intézése a dolgoknak eredetileg pofon egyszerű ellentétben az emberi elmével. Ezt nagyon ki is használja a rendszer és jókat kuncog azon, hogy mennyire megbonyolítja az ember saját életét azzal, hogy elhiszi több helyen kell tapogatózni ahhoz, hogy egy dolgot elrendezzen. Biztos láttátok Asterix és Obelix egyik filmepizódját, amikor is egyetlen papír elintézése miatt, milliószor fel, le mentek az irodák között össze vissza futkorásztak , elnyűtt, másokat alárendelő hangon, tekintélyt parancsoló személyek utasító hangnemét eltűrve intézték el azt az egyetlen papírt. De mennyi ember is van megfizetve azért, hogyha esetleg van valami bibi akkor a felelősség elhárítása érdekében alulról felfelé haladva szépen halványuljon az igazság. Extra szépen felépített, virágzó rendszergazdák világa ez. (Már csak hanyatlóban ! )
Ha nem kívül akkor hol rendezzük a dolgainkat ?
A külvilágban lévő dolgokat bennünk kell elintézni. Ez mindenre értelmezhető. Belülről kifelé és nem fordítva élünk. Amikor egy feladat, dolog elénk tárul, akkor nem a sprint cipőcskénket kell felvenni, vagy a nyúlcipőt, hanem a valós gondolatainkat amelyek eredendően bennünk vannak. Ezen gondolatok nem a hiányra épülnek , hanem a küzdelem mentes megoldás felé terelnek, teli segítő, véletlennek tűnő pillanatokhoz, emberi kapcsolatokhoz, amik segítségével már nem probléma lesz a probléma hanem játék. Elmék !!!! Játszatok a játszótéren, hiszen semmi komoly nem történik itt!!!
Levél a betegséghez
Tudom ki vagy !
Találkoztam veled ! Hallottam neved mikor pici kislány voltam. Találkoztam veled magamban és láttalak másokban. Tudtam, hogy vagy megmutatkozol és megélhető, megtapasztalható vagy. Tudom, hogy egyszer míg lelkem a kicsiny testet tapasztalta megtanították vele neved!! Emlékszem, Betegségnek hívtak!! Nevedet emlegették mikor megismertelek, nevedet emlegették, mikor sírtak egy másik lélek miatt. Nem értettem nevedhez fűzött érzelmeket. Nem értettem, hogy miért vagy az emberek szavakba öntött érzelmi drámája! Lelkem kicsiny test megtapasztalásáig képes voltam kommunikálni veled , veled aki mindenkiben jelen van és mutatóként szolgálja ahonnét eltávolodtunk.
Emlékszem !!
Emlékszem születésem után jelen voltál bennem. Gyomrom, anyám feloldatlan konfliktusa és egyben megoldásaként szűkölködött a befogadásra az első földi táplálék az anyatej megtapasztalására. Akkor már ismertelek és nem hadakoztam ellened frissen megszületett lélekként, csak egyszerűen tudtam miért vagy itt. Emlékszem ahogy cseperedett lelkem ruhája meglátogattál és nem féltem, nem ijedtem meg tőled, mégis valahogy értelmetlen arcokkal találkoztam mikor megtapasztaltalak. Emlékszem, mintha rettegtek volna és nem láttam a meg könnyebülést arcukon, hanem inkább a féltés minden fokozatát amit a megsemmisülésre vezettek vissza.
Neved egyenlő a félelemmel
Bár meg tapasztalatalak nem féltem. Bár jelen voltál nem küzdöttem ellened. De egy napon!!! Azon a napon mikor megtanították elmém részének, hogy létezel, létezel és te vagy a betegség amihez rengeteg, borzasztó és szenvedésekkel teli érzelmeket fűztek , már elveszítettem kommunikációmat veled. Elkezdtem félni tőled!! Annyira féltem a neved hallatán, hogy megtettem mindent, hogy ne is találkozzak veled. Nem akartam többé, hogy jelen legyél se bennem se másokban. Elkezdtelek gyűlölni. Nem értettelek, hogy miért okozol nekem, nekünk fájdalmat, félelemet, szomorúságot és halált. Betegség megőrjítettél minket emberiséget.
Egy nap becsengettél !
Egy nap megjelentél. Megjelentél a legnagyobb fájdalommal fizikai testemben és gyermekem testében. Időközben enyhültek a érzelmeim feléd és megértettem neved lényegét. Megértettem mikor jössz, mikor csengetsz be a testekbe és megértettem segítő szándékod. Megértettem mikor kínálod fel a fájdalmat és mikor fogadjuk el azt. Megértettem meddig maradsz, és ha maradsz miért maradsz. Máshogy tekintek rád mint ahogy a szerepeket játszó testek mellettem elhitették, hogy a BETEGSÉG aki vagy és vagyok és vagyunk az gonosz és halálos.
Új nevet kaptál!
Betegség, aki voltál akinek nevét millió elmébe beépítettek hosszú évezredek alatt a szó amelyeket a sírig kísért, már másképp érzek irántad más szavakkal jellemezlek . A szavak mindig is hatással lesznek az emberiségre és a szó amely te vagy amelyhez már félelmet nem fűzök az a GYÓGYULÁS, MEGÉRTÉS, ELENGEDÉS, VISSZATÉRÉS!
Másokat figyelünk !
Csak arról írok amit megfigyeltem,megtapasztaltam !
Évek óta figyelem elsősorban magam és utána a körülöttem lévő világot. Minden amit megéltem, megtapasztaltam azok egyértelmű és kétséget kizáróan belőlem áramlott mind a gondolataimból és a megfigyeléseimből. Ostorozhatnám magam miért tettem azt magammal sokszor amit negatív tapasztalatként megéltem, viszont már a megértés által teljes bizonyossággal ki merem jelenteni, hogy tanulási, emlékezési időszakom elkerülhetetlen feladataimon mentem keresztül, még ha nem is tudatosan.
Miért kellett megtapasztalnom a hibákat a negatívat tűnő dolgokat?
Mára mára egyértelművé váltak. Két okot keresek mindig. Megtanult viselkedés vagy megfigyelt fókusz. Mindent amit megélek , vagy egy megtanult viselkedési minta vagy valakit nagyon nagyon megfigyelek. Ha valakit megfigyelünk az hat ránk és pedig pont azokat fogjuk megtapasztalni amit másokban megfigyelünk! Nem tudjuk miért pont azt kellett átélnünk amit, viszont már tudatosan tudom! Meg megfigyeltem másokat! Az elme nem tudja kit vagy mit figyelünk csakis érzékel. Megfigyeltem sok lelket a múltból és ugyanaz történt velem is. Empátia. Együttérzés, hiány, fájdalom, szomorúság. Mára megértésre talált a lelkem!
Minden amit megfigyelek másokban jelen lesz MAGonban!
Fekete mágiának is nevezhetnénk!! Nagyszerű és találó kifejezés lehetne!! Voltaképpen az is ! Egy fekete mágia amikor másokat megfigyelünk, címkézzük, elítéltjük tetteikért vagy éppen ítéljük azért mert éppen nem azt tették ami szerintünk jó lett volna visszatér hozzánk. Megfigyeltjük, érzelmet nyilvánítunk és ugyanazt éljük meg , amit másban megfigyeltünk. Ettől élhetetlen az életünk. Amit megfigyelünk másokban azt is éljük!!!
Tartsatok velem a megértésben!!
Nincs már "CSAK" és "DE " !! Emlékezésre való idő van!!!
Értékeljük a neveletlen generációt!
Felháborodva olvashatod a főcímet, viszont aki már a valós gondolatok szerint él vagy elindult a megértés útján értelmezi a főcím üzenetét. Üzenet , miszerint az utánunk következő generáció mindig más és más, de vajon elfogadással tekintünk-e rájuk vagy elítéljük őket. Személy szerint egy neveletlen generációban látom a jövőt. Ők lesznek azok akik az igazi segítők, lámpások, útbaigazítok akikre valóban e földön szükség van és elengedhetetlen lesz a jelenlétük.
Kitől indulhat el a neveletlen generáció?
A jelenlegi rendszerben, mátrixban elő új generációt szült, vagy éppen szülő lelkekből. Ezen lelkeknek már felvilágosult, tudatos tudattal élő szülői szerepet játszó lelkeknek tudatában van a kijelentés, hogy " Nem nevelünk, csakis szeretünk !" Tudják ezen lelkek akiket a mátrix csupán SZÜLŐNEK nevez, hogy a nevelés csakis azt adja amit a felmenőktől megtanult viselkedési minták alapján tudnának átadni. Ami értéktelen és nem élhető csakis túlélhető életet biztosít az utódok részére. Azon szülők akik már tudják, hogy nevük azért szülő, mert léleknek testet öltött létét biztosították, szabad és neveletlen életet tudnak adni, biztosítani a következő élhető életformának.
Rossz dolog neveletlen generációnak életet adni?
Figyeld meg magad mennyire kihat rád az, amit rád erőltetett a felmenőd! Elfelejtetted azt, hogy küzdelmet folytattál az elvek, hitek ellen amit megtanítani akartak, elhitetni veled, hogy az úgy van jól és azt úgy kell csinálni, viszont saját maguk is azok ellen küzdöttek. Beléd akarták nevelni szeretet nélkül amit ők saját maguk megtanultak és azt gondolták, hogy ez így van jól. Rossz dolog neveletlen generációnak életet adni? A válaszom az, hogy a legbátrabb dolog amit megtehetsz!
Mit is jelent a neveletlenség?
A neveletlenség azt jelenti, hogy nem rögzítjük be a következő generációnak a földi élet megtapasztalójának, saját evolucióját építő léleknek azokat a mátrix valótlan, élhetetlen elveket, hitek, megfelelésre épülő gondolatokat amik lerombolják a világot. Életet adtunk és élni kell hagyni azokkal a tapasztalatokkal amelyekkel tágulni tudnak nem korlátozva saját hiedelmeinkkel, félelmeinkkel, önféltésünkkel, meg nem tapasztalt de szülött lelkekben megélt régi vágyunk aknázásaként reményként megélni, hogy ha nem én akkor majd ő, abban a pillanatban élettelen életet biztosítunk számukra! Ez nem szeretet! Ez pont a régi jól megtanult nevelési rendszer, megfelelésre megtanító birkákat nevelő rendszergazda tanítása! A neveletlenség számomra a szabad lelket jelenti!! Tartsatok velem a megértésben!
Belső külső háborúk
A háborúk mindig okkal történnek, sosem véletlenül. Bár az emberiség még nem nem lát a színfalak mögé, de attól még létezik az OK és OKOZAT Törvényszerűsége. A háborúk mindig a gondolati szinten és nem a fizikai szinten kezdődnek. Az lehet ember ember ellen, vagy akár saját magunk ellen is. A lényeg ugyanaz! Rombolás!
Hiány gondolata
Bárhol indul el a háború, gondolatainkból fakadóan, a fizikai testünkben vagy globálisan le fog tükröződni. A törvényeket nemcsak tisztelni, de megérteni kell ahhoz, hogy bárhol is érzékeljük a háborút, gyógyítani tudjuk magunkban. Megérteni a Törvény szükségszerűsége által, hogy a háború egy hiányból fakad. Minden háború egy hiányból indul ki. A testi elváltozások kivétel nélkül hiányból fakadnak. Szeretet, pénz, megbecsülés, figyelem, intellektualitás, cél hiányából, és még sorolhatnám az engem megkereső emberek hiányának megéléseit. Viszont egy közös van bennük! Megélnek egy valós HÁ-BORÚS gondolatot, ami egy testi elváltozáshoz vezet, kivétel nélkül.
Globális háború
A globális háborúk, mint említettem szintén egy hiányból fakadó gondolatból fakad. Azon személyek akik elindították napjainkig a világban megélt fegyveres vagy biológiai háborúkat, mind mind önbecsülésből fakadó emberek. Mi itt a hiány? Hát magam nem tudom értékelni, hiszen életem során senki sem értékelt, ezért csak úgy tudom hiányomat érvényre juttatni, ha másokat elnyomok, leigázok, gyilkolom. ez egy hiányból fellépő konstenlláció vagyis együttállás az agyban. Globális háború okozat, egy önbecsülést hiány szenvedő elme okaként.
Mi történik, ha te is hiányt szenvedsz?
Mikor hiány állapotában vagy, észreveszed a háborút. azonosulni fogsz vele és megéled azt. Mátrix műve. Elhiteti veled az ugyanazon frekvencián, hiányt megélő ember, hogy háború van. De ha megéled, átérzed, együtt tudsz rezegni vele, elindul a lavina. Mi több a Törvényekre alapozva, hasonló hasonlót vonz, és nincs megállás a lejtőn. Ború-borút, Derű-Derűt teremt.
TARTSATOK VELEM A MEGÉRTÉSBEN !
Bárcsak másképp csináltam volna
Mégha nem is mondjuk ki mások számára, gondolati szinten megfogalmazódik ez a mondat és elindítjuk magunkban a hozzá fűzött érzelmet. Szomorúság, bánat, elkeseredettség, lelkiismeret furdalás érzelmeivel éljük meg azokat a cselekedeteinket, döntéseinket vagy azokat amit nem tettünk meg de megtehettük volna. Szinte szétszakít a tudat, hogy másképp is csinálhattam volna, és érthetetlenül állunk saját magunk elött. Aztán sorozatban jönnek a hasonló rezgésű gondolatok.
Hibázunk vagy hibáztatunk
- Miért nem tettem meg? Mitől féltem? Miért félek egyáltalán? Hogyan tudnám visszapörgetni az időt és másképp csinálni, kijavítani azt amit elrontottam? Rengeteg gondolat van még bennem is ezzel a témával, és azt érzem, hogy ha egyáltalán létezik hiba, amit már átértékelve élek meg , akkor hibát leginkább akkor követünk el, ha nem teszünk semmit. Nem teszünk lépéseket, pedig mindig van választási lehetőségünk. Ha azt gondoljuk, hogy cselekedtünk és megbánást érzünk azzal kapcsolatosan, hogy nem jól csináltuk, akkor is meg kell vizsgálnunk, hogy miért úgy tettük a dolgokat, miért azt a reakciót mutattuk, amit igazából nem akartunk és mégis megtettük.
Megérteni döntéseinket
Mindennek oka van kivétel nélkül! Olyan cselekedet nem létezik ami már okozat. Minden cselekedetet megelőzött egy gondolat egy döntés ami maga az ok. A feladat minden esetben megértenünk azt, hogy miért úgy döntöttünk. Döntéseinket és reakcióinkat mindig a megtanult , hozott viselkedési minták alapján tesszük meg, vagy egy megélt dolog első reakcióját,érzelmét raktároztuk az elménkben és a következő eseménynél sem tudunk már máshogy reagálni csak úgy ahogy be van programozva. De mi van ha nem tetszik az ahogy reagálunk, döntünk, cselekszünk?
Akarjuk vagy nem akarjuk?
A mutató az érzelem, ami a megbánás érzelme, hogy számunkra az már nem hozzánk tartozik nem szolgál, emel minket , hanem a mélybe taszít. nem vagyunk többé boldogok, hiszen tudjuk teljesen mást szeretnénk. Itt a lehetőség, hogy meglássuk tényleg amit nem akarunk attól szenvedünk, és meg kell abban az állapotban fogalmazni a teljes ellentétét. Azt, hogy mit akarunk! Tulajdonképpen ez a legnehezebb része az embereknél, hiszen a szenvedés programjai, gondolatai az alapgondolatok, ami erőssebb az új gondolatnál. Szinte megszokott. Határozott gondolatot kell formálnunk arról, hogy mit akarunk és megérezni az új, valós gondolatainkhoz fűzött emelő érzelmeket, ami társítva, párhuzamban egymás mellett állnak. Talán nem hisszük, hogy működnek. Talán kételkedünk abban, hogy megtapasztalhatjuk pozitív döntéseinket okozatként.
Az energia mindenre reagál
Hadd világítsam meg kételyeidet ITT és MOST. Ugyanannyi energia gondolni a negatívra és a pozitívra is. Eddig az energiát a negatív gondolataidba fektetted és kivétel nélkül meg is tapasztaltad. Akkor azt az energiát fektesd bele a pozitív döntéseibe, és azt fogod megtapasztalni a negatív helyett. Nem kellett a múltban semmit sem máshogy csinálni. Minden úgy volt jó ahhogy megtörtént. Miért? Mert azok a pillanatok voltak mindig számodra jelen amiben megláthattad a feladatot amivel foglalkoznod kell. Ott láttad meg azokat a gondolatokat ami nem a tiéd, de megtanultad használni. Azok a megbánt pillanatok voltak azok, ahhol felkínáltad magadnak a jobbat a szebbet. Addig éljük meg ezeket a pillanatokat, amíg nem nézünk mögéjük, miért is választottuk, miért mindig ugyanúgy reagáltunk, és ezzel a tudattal látjuk meg azt, hogy valójában nem is akartuk. Fogalmazd meg mit akarsz! Mert az a pillanat lesz számodra a kezdet ahhoz, hogy te saját magad kezd el megváltoztatni a világot. Te vagy a teremtő és a teremtmény is!!!
Szeretettel: Tóth Tímea
Gondatlanságból elkövetett bűncselekmény
Szeretnék egy számomra tényként kezelt gondolatomat elétek tárni, miszerint Gondatlanságból elkövetett bűncselekményeket követünk el magunk ellen. Lehet, hogy először furán hangozhat, de a furcsa mondat egyszer csak megértésre talál. Az emberi elme hiszi a bűnt és ezzel párhuzamossan pedig a bűntetést a bűntudatot. Aki hiszi a bűnt a BŰN- tudatában él. Várja a bűntetést is. Az első emberi lényekre vissza tudnánk vezetni a bűnt, mikor is leszakították az almát . Őseink már adták tovább a bűn elkövetésének gondolatát és a bűntetést is. Egyvalamit viszont nem tudunk. Mindig van valami ami bekúszik mint a kígyó az elménkbe. Az pedig egy gondolat.
Elvekből származó bűncselekmény
Mivel a betegségek lelki okaival is foglalkozom, ezért ezt a bűncseleményt erre a témára szeretném rávetíteni. Lehet, hogy számotokra erős gondolatnak tűnik a bűncselekmény és az, hogy magunk ellen tesszük ezt, de konzultációim során felfigyeltem arra, hogy egy emberieskedő tudat, valóban tud saját maga ellen bűncsekményt elkövetni. Rengeteg mindent megtanítottak hogyan kell gondolkodni és persze hogyan ne gondolkodj! Elvek, hitek, hiedelmek. Megfelelésből gondatlanok lettünk saját magunkkal. Megfelelésből nem gondoztuk a valós gondolatainkat. Gondatlanul kezeltük az eredetet és el is feledkeztünk róla, hogy egyszer mikor idejöttünk tiszta gondolatokkal érkeztünk. Lekorlátoztuk magunkat a test szintjére és a test gondolataival kezdtünk el gondolkodni.
Hol kezdődik a bűncselekmény?
A külvilágban! A külvilágban meglátod a magad és mások múltbéli gondolatait. Itt indul a gondatlanság, hogy hiszel annak amit látsz és fizikai érzékszerveiddel tapasztalsz. Az érzékeid becsapnak, gondatlanságból pedig el kezdesz olyan gondolatokat gondolni amelyek hasonlóak ahhoz, amit láttál a világból. Vagyis konfliktusba kerülsz saját gondolataiddal. A konfliktus párhuzamossan elindít a testi szinten egy elváltozást a tesben. Mikor a test jelez, elindulunk a gondokkal teli gondolatainkkal az orvoslás felé, amit megtanultunk, hogy csak ők, csakis ők tudnak meggyógyítani. Bármilyen testi elválzozást patologikusan kezelnek, és természetesen csakis a pillanatnyi felvételekből építkeznek. De mivel nem gondoztuk az eredetből származó gondolatainkat, gondatlanságból elkövetett bűncselekményben lesz részünk, amit testünk és persze lelkünk ellen teszünk. Természetessen ebben az állapotban is fel-fel bukik az eredet.
Az eredet kérdez
-Tényleg akarod ezt a kezelést, csonkítást, operációt? De a félelemből fakadó gondolat sokkal erősebb. Bálványként kezeljük a betegséget! Akit bálványozunk felettünk van, de akkor ha ő felettünk akkor mi alulmaradva lettünk saját magunk ellen indított bűncselekmény áldozatai. Látom embertársaimon akikkel kapcsolatba kerülök, hogy az első kezelés után mekkora bűntudat, lelkének furdalásának szomorúságába került, akkor érzékelem a bűncselekményt. Az akadémikus orvoslás már csak azért lehet a világ fókuszában, hogy megmutassa, van az az út és van még más út is ami a Természet Törvényei alapján működik. Melyiket választod?
Bíró és az ítélet
De van egy másik gondolat is amit megláttam az elmékben. Diagnózist megkapva, a másik utat is már ismerve, az eredet felé indult gyógyulása érdekében. Aztán bekúszott a kígyó a gondolat, hogy van-e elég hitem a Természetben és végig tudom-e csinálni a gyógyulási folyamatot. Ha visszautasítom az akadémikus vonalat és megijedek a gyógyulási tünetektől akkor viszont elküldenek hiszen visszautasítottam az akadémikus kezelés lehetőségét. Ezen az úton elgyengültem, a másik már elutasít akkor most végem van. Hibát, bűnt követek el!! Ahol bűn van ott bűntetés is! Megtörténik a bűncselekemény és eljött a bíró, aki ítéletet mond! A bíró mi saját magunk vagyunk! Mi vagyunk az ítélőszék, mi mondjuk ki az ítéletet és mi is hajtjuk végre az ítéletet. Nincs más rajtunk kívűl! Mi tesszük magunk ellen azt amit, mi terveljük ki mi legyen a bűntetés, mi mondjuk ki saját magunkra az ítéletet és mi is hajtjuk végre azt.
TARTSATOK VELEM A MEGÉRTÉSBEN
"Letészem a lantot"
Nagyon megihletett a tegnapi beszélgetésem a lányommal, amikor is, Arany János verséről kezdtünk beszélgetni. Mélyen áthatott az a szellem ami ő volt és gondolatai, érzelmei által kezdtem el magamban elemezni a vers üzenetét, és szeretném lefordítíni arra a vonalra amit szívvel, lélekkel teszek hivatásomként.
Az irányító érzelmek
A lélek először ki gondol valamit és érzelmeket kezd fűzni hozzá. Vagy megtanult minta szerint vagy saját tapasztalataiból merítette már, de kivétel nélkül, a gondolatokhoz fűzött érzelmek irányítják életünket. Az érzelmek a húrok, azokat pengetjük és pengetjük folyamatosan. De a lantot, mint gondolat nem rakjuk le mert érzelmeket fűzünk a lanthoz. A gondolat, áramlik felénk naponta több száz és száz idővonalból.Múlt, jelen, jövő gondolataiból. Mind a három síkból egyszerre, hiszen minden egyszerre történik. Csak fizikai lényként különválasztottuk az idővonalakat.
Külvilág hangja
Minden gondolat egy lantot jelképez, aminek húrjai vannak. Meg meg állunk egy lant mellett és elkezdjük pengetni húrjait, ami nem más mint rezgési hang. Hangot adunk gondolatainknak, energiát teszünk pengetésébe, és egyre nagyobb erőt fejtünk ki ahhoz, hogy ezt mindenki meg is hallja. Hiába fáj a lant zenéje, hiába gyötör az a zene amivel a húrokat pengetjük, de a húr pengetésével el kell engednünk a lantot is. Érzelmek!! Ó ! A fránya érzelmek, amik felemelhetnek , de romba is dönthetnek. Azt gondoljuk azokat a húrokat kell pengetni amik fájnak, hátha meggyógyulnak. Pedig csak felerősítjük magunkban. Azokat a húrokat pengetjük amit elloptunk másoktól, mert bennünk hiány, és általuk megszerezhető.
A húrok rezgései
Tovább megyek! A lant lehet egy betegség, vagyis számomra egy természetes elváltozás csupán. Lehet egy régi viszály, csalódottság, egy remény vesztés, egy hiány megélése, hitetlenség, megélt fájdalmak a léleknek, függőségben telt napok, mind mind húrjaink keserű pengetése, rezgései felerősítésére szolgál, amit újra és újra megpengetünk. De a húrok mást is pengetnek! Békét, szeretetet, egyensúlyt !! Ki hol tart! Kinek mit kell megtanulnia, azt pengeti!!!
Szeretettel: Tóth Tímea
Chippeljünk??
Hetvenes évek közepén születtem és sokmindent tapasztaltam az elmúlt négy és fél évtized alatt. Éltem és tapasztaltam emberekkel és állatokkal , de mindig nagyon közel voltak hozzám az állatok, a természet. A téma ami az elmémben kering és lámpásként szeretném megvilágítani számotokra az, a szó, hogy chippeljünk!!
A nagy pénz chippeltet
Követhetővé válltunk mint emberek, mint állatok!! Aki látta és értelmezni tudja Wachowski testvérek Mátrix című filmjét érti és tudja, hogy a követhetőség válik fontossá a rendszer számára. Az üzlet a befolyálhatóság, a vezethetőség, a rendszer gazdájának termékeny jövőjéért az állatokat és embereket is feláldozzák mindazért, hogy bekelebezzenek, magukévá tegyenek mindent amit átlátszó biztonsági okokból, törvényként kiadtak a polgárok és azon belül állatok védelméért. Mikor tizenéves voltam minden tökéletesnek tünt. Szeretett hozzátartzóként tarthattunk állatokat, minden rendszeren kívüli törvények nélkül. Se chipp, se útlevél se semmi nélkül szeretettel gondozhattunk egy csodás élőlényt.
Az állatok magatartása változott?
Most oltások, chippek, útleveleket kell kifizetni, azok zsebeit megtömni, akik eme rendeletek gondolatainak szülője, csak azért, hogy a gazdijukat lekövessék. Emberek!!!! A háziállatok chippeltetése csakis arra jó, hogy lekövessék gazdájukat. Téves és elszomorító, hogy olyan megvezető információkkal kényszerítenek az állattartásba, hogy kötelező, mások védelme és stb... Nem látom, hogy változott volna az állatok magatartása, sőt inkább egyre szembetűnöbb az, hogy valóban magasabb inteligenciával rendelkeznek mint az emberi lények. Az állatokat használják arra, hogy követhetővé váljál, ezzel károsítva azokat az apró szeretettel teli lényeket, akik tényleg szeretnek, és nem csinálnak üzletet a természet csodáiból. Ne Chippeltess!!!
"Szeretném a homokórát megállítíni"
Nemcsak, hogy szeretnénk, de meg is állítjuk az időt. A több éves konzultációs tapasztalataim során mindig észrevettem, hogy a még konfliktusban lévő emberek, és azok is akik már fizikai tüneteket éreznek testükben, akiknek fájdalmaik vannak, akik egy nagyobb gyulladási folyamatban vannak benne, megállítják a homokórát, azzal a gondolattal, hogy ez mindig is így marad. Nem tudnak kimozdulni, nem látnak túl azon az időszakukon, amiben éppen benne vannak és tapasztalanak.
Gondolj rá másképp
Vannak olyan traumák az életben ahhol szintén megállítjuk az időt és ott ragadunk annyi évesen, azokban az érzelmekben amit és ahol megéltünk. A homokórát megállítjuk egy veszteségnél egy betegségnél egy csalódásnál, bármilyen negatív tapasztalatunknál. Nem engedjük az elménket kilépni abból a helyzetből. Engedjük, hogy benne legyünk az önsajnálatban a fájdalomban, nincstelenségben, keserűségben. Elménk ezen része addig aktív marad, míg nem engedünk be más gondolatokat az eseményekről ami az idő fogságába tartott minket, és más érzemekkel nem éljük meg azokat. A homokórát mi fordíthatjuk meg, mi indíthatjuk el az új időszámítást
Van kiút
Meddővé tesszük a jelent, terméketlenné azáltal, hogy a múltban megélt traumáink árnyékában élünk. A napokban megihletett egy mondat:-Ha nem védekezel megtermékenyülsz!!! Számomra nagyon értékessé vállt ez a mondat. Védekezünk a jelen ellen a múltban megélt tapasztalatokkal. Terméketlenné tesszük a jelent, meddővé válik minden amit elgondoltunk egyszer, hogy szeretnénk megtapasztaln. A homokóra megállítása akár egy egész életen át tarthat míg a halál el nem választ. Újra és újra játszuk a múlt eseményeit. Újra és újra megéljük azokat a pillanatokat ahhol megragadtunk. De van kiút. Az egyetlen kiút, ha megfigyeljük milyen szituációk által érzünk negatív érzelmeket. Milyen viselkedések borítanak ki, amiket mások által tapasztalsz meg. Figyeld meg mik azok az életedben amik vissza vissza tértek, ismételve önmagukat. A homokóra megállítása itt fejthető meg, hogy mikor , mióta meddő és terméketlen a jelened. Itt az idő megfordítani a homokórát és kilépni a múltból.
Szeretettel: Tóth Tímea
Szárnyak nélkül
Arra születtünk, hogy szárnyaljunk: Arra születtünk, hogy tapasztalataink által táguljunk megélve saját evolúciónkat. Félreértettük a tapasztalatokat és azt, hogy meddig kell egyes dolgokban bennemeradunk . Tapaszatalatok alatt ismét az időt használtuk, ami a földi élet rövid velejárója, és nem tanultuk meg használni, csak engedtük, hogy peregjen a mutató. Nem mi használjuk az időt, hanem az idő használt minket.
Várakozunk
Valami mellett döntöttünk, hogy szügségeltetik rálépni egy tapasztalati lépcsőre, amit sok esetben még tudattalanul teszünk meg. És megállunk, és állunk és várakozunk és még mindig állunk, még akkor is mikor már azt amit kellett az adott lépcsőn rég megtanultuk belöle. Ami kellett ahhoz, hogy a másik fokra lépjünk. közben használt az idő minket, nem szólva, hogy már ebben a tapasztalati időszakodban lejárt az idő! Mehetsz tovább, léphetsz, kiléphetsz, haladhatsz. Az idő nem szól, hogy szárnyaid megerősödtek és nyítogathatod tovább, de a fizikai test szólni fog. Beleragadtál valamiben ami szárnyaidnak nehéz volt! Benne maradtál abban amihez csak egy pillanat is elég lett volna, hogy megtanulj belöle valamit és ott ragadtál még akkor is amikor nehéz volt.
Üzen a test
Adok neked szomorúságot, fájdalmat, elégtelenséget, depressziót, fáradságot, idő elötti mély ráncokat, hogy jelezzem, bármikor mehetsz tovább. Üvöltve kérdezik csapdosó szárnyukkal a lelkek: - Miért nem mentem tovább, miért ragadtam bele, miért voltam olyan sokáig ott?? Mindenkinek egy megbocsájthatatlan kérdés önmaga felé. Mindenre választ kaphattok. Segítek a válaszadásban, abban viszont nem, hogy miért azt választottad tapasztalatként fejlődésed érdekében. Neked kell megérteni döntéseid okát. Amiért felhasznál minket emberi testbe bújt lelkeket az idő, az a megfelelés, a sok emlék, ragaszkodás egy bennünk hiányként lévő érzelemhez, amit félünk elveszíteni miközben szenvedünk. A elveink, hitrendszereink, ami nem enged másképp és máshogy gondolkodni. A félek, hogy nem szeretnek már, ha lépek a saját érdekemben és elkezdem szeretni magam és az életet ami én vagyok és belölem áramlik.
Repülj
Teljességgel a hiányt akarjuk megszüntetni, és nem arra figyelni , hogy van minden amivel élhetünk. Vannak érzelmeink, tudatunk, és ami a legfontosabb , hogy van erőnk. Azért nem sikerül a szárnyalás, mert az idő béklyója rajta ül szárnyainkon, és megvárjuk, hogy valaki elszakítja azokat. Két lehetőség van arra, hogy megszabadítsuk magunkat a béklyótól! Dimenzió váltás és vagy egy határozott döntés az élet mellett ami te magad vagy! A szárnyakat mi növesszük, a szárnyak repülésre valók. Ez a feladatunk itt és most! Szárnyalni !!!
Szeretettel: Tóth Tímea
Hol lennék a legjobb helyen?
Sok embernek nagyban meghatározza napjait ez a kérdés abból kifolyólag, hogy ott ahol van leginkább a nem akarom állapot. Mindig keressük azt ami számunkra a legjobb lenne, de félünk meghatározni azt mi is lenne jó. Miért is félünk? Mert nem érdemeljük meg a jót? Vagy nem tettünk érte az eddi életünkben annyit amit kellet volna? Nincs rá elég pénzünk? Kevés vagyok hozzá? Nincs elég tudásom? Írhatnám még ezeket a gondolatbeli kérdéseket, de lehet, hogy te is tudnád folytatni kedves olvasó.
A külső tükör
Mindenképpen meg kell vizsgálnunk magunkat, legfőképp a gondolatainkat, mit is gondolunk magunkról. Ezek a gondolatok mások által és saját megélt tapasztalataink által összegyúrt gondolatok, amit kivetítünk és megélünk a fizikai világban. A fizikai világ mindent megmutat mi zajlik bennünk , még azt is amit nem akarunk. A legjobbat akarjuk magunknak, de előtérbe helyezzük azokat akiket gondozunk, szeretünk, szeretni akarunk és megtartani, és birtokolni szeretnénk. Bírtokolni azt a testet akiben érzékeltük azt az érzelmet amire vágytunk és magunkban hiányként éltünk meg!
Nagyság
A legjobb hely mindig az ahol vagyunk! Azzal a tudattal, testtel, bankszámlával, élettérrel és minőséggel amit megélünk és jelen van! A legcsodálatosabb hely ha egyszer emlékezni kezdesz arra, hogy mindent és mindazt azért teremtetted, hogy felkészítsd magad valami másra, valami olyanra, ami már gondolati szinten ott van. Tudom az emberek még félnek a magasztos gondolatoktól, attól amit hitrendszerük és megtanult elvek szerint nem gondolható gondolat, de a nagyság mindig több, mint a hiedelem! A nagyság mindig több marad, amivel megszülettél mint a beépített gondolat. A nagyság alanyi jogon járt neked , nekem , mindenkinek. A hit ami elterelt a érzéstől, hogy teremtők vagyunk. A hit amit megtanítottak és megtanultál. A kevésben hittél és kicsinek kezted látni magad és egyre jobban eltávolodtál attól amiért jöttél , amivé válni akartál! Hol lennél a legjobb helyen? Mindig ott vagy , csak elmozdulsz a téves gondolataiddal! A legjobb helyen vagy mindig, mindig, még ha nem is érzed. Engedd bele magad ebbe a pillanatba és meglátod , hogy máshol nem nem is lehetsz. Vagyis, csakis egyetlen hely létezik a MOST! Ezt a helyet keressük!
Szeretettel: Tóth Tímea
Tudatos életről
Tévhitek
Ezek óriási tévhitek, hogy így élek és élünk mi segítők. Akik érzik már, hogy a fizikai dolgoknak egyre kevesebb értéke lesz, azok nem azért élnek már, hogy testük minden erejét valaminek a megszerzésének adják. Természetesen az mellékesen hozzátenném, hogy ugyanúgy tudunk örülni az szépnek, az illatoknak az ízeknek azoknak a földi dolgoknak ami felemeli pillanatainkat, mint bárki más. Nem tagadjuk meg magunktól a kellemeset, az utazási, vagy bármely tapasztalatot, de már nem a testünkkel cselekszünk , hiszen a cselekvések ideje lejárt, hanem tudatában vagyunk a teremtésnek.
Mi is a probléma?
A szituációk lehet, hogy hasonlítanak a mátrixban élő emberek történeteivel, de nem beszélhetünk már konfliktusokról. A konfliktus egy probléma és jól tudjuk, hogy nem a megélt konfliktus, hanem a róla gondolt gondolat a probléma. Az én életemben is vannak történések, és tudatában vagyok azoknak, hogy miért történnek. A tágulásom érdekében. Már megfigyelem miért van jelen a szituáció, amit eddig konfliktusnak neveztem, mit tanulhatok belőle és legfőképp miért vonzottam magamhoz. Ez a tudatos élet gyönyörűsége. A jólét nem a bankszámláról szól, hanem legfőképp az érzelmekről amit átalakítva magunkban éljük meg a legnagyobb táguló tapasztalattal. Nem fontos mekkora házban élsz és mekkora bankszámlád van attól még lehetsz szomorú és élettelen.
Mi a feladat?
Az a feladata mindegyikünknek itt a földön, hogy tágítsuk a tudatunkat, emlékezzünk az eredetre.Vagyis, ki kell menni a halpiacra, hogy tapasztalatok, konfliktusok, feladatok által fejlődjünk és a belőlük megtanult , letisztázott eredeti gondolatunkkal teremtsük meg a számunkra legmegfelelőbb életet. Neale Donald Walsch beszélgetések Istennel című könyvében, felháborodva hallotta, hogy nem kaphatunk meg mindent. Valóban nem lenne jó móka. Ha egyszerre megkapnánk mindent, nem tapasztalnánk út közben, hiszen nem volt út ahhoz amit megkaptunk, és annak az az eredménye, hogy nem is tudjuk használni. Addig nem kaphatunk meg dolgokat, gondolatokat, míg fel nem vagyunk rá készülve.
Nekem időm volt
Hadd meséljek el egy történetet, megélést amit saját utamon tapasztaltam és figyeltem meg! Mikor otthagytam a mókuskerék életmódot, kiléptem a Mátrix rendszeréből, csak időt tudtam adni az embereknek. Időt amiből nekem nagyon de nagyon sok lett hirtelen. Tudtam és megértettem döntéseim okát. Napi huszonnégy órámat az elme kutatásával, a gondolatok eredetével töltöttem el. Fantasztikus évek voltak, ugyan úgy mint a mostom és az elkövetkezendőm! De figyeljük meg miért teremtettem meg saját magam számára a szabadságot, miért kaphattam meg mindezt?
Befogadás
Zárójelbe írnám, ezt el is kellet fogadnom!!! Azért fogadtam el , mert csak ebben az állapotban tudtam azzá lenni ami vagyok és azt csinálni amit hivatásomnak hívok, és ezért tudtam, tudok, és fogok tudni embereket segíteni abban, hogy emlékeztessem őket a bennük lévő valós tudásra. Ha benne maradtam volna a napi 16 órás pörgésben, nem tudtam volna felszabadítani az elmémet, nem tudtam volna azt az űrt betölteni újra elmémben amit a Mátrix gondolataival évtizedekig a tudatom központjába helyeztem. Nem mondom, hogy mindennek ára van, inkább azt mondom a feladatoknak van nagy jelentősége az életünkben, ami mi mag-unk vagyunk, és csak rajtunk múlik, hogy mennyi fizikai időt adunk annak , hogy a konfliktusokat táguló tapasztalattá és ne problémának tekintsünk. Segítőként rengetek inspiráló gondolatomat már kilőttem, amit magas hitemnek köszönhetően meg is fogok tapasztalni, amikor Isteni időzítésként a fizikai érzékszerveimmel látni is fogok. De az oda tartó utat senki sem kerülheti ki, ahogy én sem. Tudom a teremtés a gondolati szinten kezdődik, vagyis akkor már megvan mindenem!!! Ez a tudás hatalma!!
Tartsatok velem a megértésben!
Szeretettel. Tóth Tímea
Döntésünk hatalma
Most állj meg egy pillanatra, nézz körbe magad körül. Mi vesz kürül? Hol vagy? Egészséges vagy? Van pénzed , vagy hiányt szenvedsz? Jó a kapcsolatod a partnereddel? Vagy talán nincs is? Szereteted a munkád vagy csak nyűglődsz benne? Milyen a társadalommal a kapcsolatod? És legfőképp de nem utolsó sorban, milyen a kapcsolatod önmagaddal! Minden ami körülvesz a te döntésed volt. Kivétel nélkül! Senki másé. Csak te vagy a felelős azért amit a fizikai világodban érzékelsz.
Most pillanata
Tudom eleinte nehéz lehet elfogadni, kemény kijelentésnek minősíted, de ha egyszer megtapasztalod, tudatosan megfigyeled gondolataid és abból eredő manifesztációt rájössz, hogy te magad vagy az élet. te teremted életed minden pillanatát. Rajtad keresztül áramlik minden. A te döntésed határozza meg, hogy milyen minőséget fogsz megélni. Nem lehet más pillanat a döntéseidnek csakis a MOST . Nincs holnap, nincs majd, csakis a MOST. Ez az egyetlen pillanat, amikor dönthetsz, mit akarsz megtapasztalni. Mi emberek a körülményeket vizsgáljuk . Miben élünk jelenleg. Betegségben, szegénységben, szeretet nélküliségben stb....Mindig várjuk, hogy valami történjen ahhoz, hogy dönthessünk, hiszen a jelenlegi állapotunk olyannyira instabil, hogy képtelenség külső segítség nélkül elmozdulni.
Mindig várakozunk
Várjuk, hogy meggyógyuljunk és akkor majd elölről kezdjük az életünket. Várjuk, hogy ölünkbe hulljon a jó szerencse és akkor majd , elkezdhetek boldog lenni. Várjuk, hogy jöjjön egy férfi vagy egy nő aki boldoggá tesz minket. Mindig valamire várunk, és mindig máshol akarunk lenni, mint ahol vagyunk. Ez, az ego akarata. Most szeretném megmutatni az irányt, mit tehetsz azért, hogy elmozdulj abból az állapotból, külső körülmények hatása nélkül, ahol éppen vagy! De felhívom a figyelmedet én csak az utat mutatom számodra! Csak emlékeztetlek, hogy van más lehetőség attól, amiben most hiszel. De helyetted nem tudok gondolkozni, nem cselekedhetek, nem dönthetek másképp! Ez a te játékoddá válik, ahogy nekem is a sajátommá.
Voltak lámpásaim
Segítőim megmutatták, hogy van döntési lehetőségem minden pillanatban, de helyettem nem dönthettek. Nem avatkozhattak bele teremtéseimbe. Nem akartak meggyőzni, úgy ahogy most én sem, és nem erőszakoskodtak. A döntés joga az enyém volt senki másé. Nézd meg most, mi az amitől szenvedsz, mi az amit másképp szeretnél megélni. Életed mely területén változtatnál. Legyél őszinte magadhoz. Ne engedd, hogy a külső világ befolyásolja döntéseidet, mert akkor pont azt fogod teremteni amit már nem akarsz újból megtapasztalni. Miért említem ezt neked? Saját magamon tapasztaltam meg a befolyásoló körülmények alatti döntésemet.
Ismételtem önmagam
Amikor a mókuskerék keresztje alatt roskadoztam, folyamatosan fohászkodtam Istenhez, hogy segítsen megszabadulnom ettől az élettapasztalattól. Imádkoztam, könyörögtem, de nem változott semmi. SEMMI! Évekig benne voltam saját hitrendszerem által meghozott döntéseim tapasztalatában. Miért tettem mindig magammal ugyanazt? Ismételtem magam! Megteremtettem önmagam mindig ugyanolyannak, mert egy dologra nem figyeltem oda. A gondolataimra, ami a döntéseimet nem pozitív irányba vitte, hanem ismételte önmagát. Hogy mi volt az alapgondolatom? Kérlek figyelj, ha esetleg épp egy döntés előtt állsz, figyeld meg magad és gondolataidat. A gondolat a következő volt: Mi történik ha kilépek a munkából, ami teljesen elszívta az energiám? Miből fogom kifizetni a számláimat? Miből tartom el, iskoláztatom a gyermekeimet? Olyan félelem fogott el mindig amikor ezekre a gondoltam, hogy hiába imádkoztam segítségért, hogy döntsenek érettem a fentiek, hogy nem tudtak segíteni a félelmeim miatt. Hiába való volt a döntés, hogy mást akarok csinálni, mást akarok megtapasztalni, nem jött változás, mert aggódtam a jövő miatt. Mi történik HA....?
Hogy mi történik??? Te döntesz mindenről!!!
/ Részlet a Tudatos Klinika Szeminárium anyagából/
Tartsatok velem a megértésben!
Szeminárium anyagot megrendelheted a 0630 411-4547 telefonszámon illetve a Tudatos Klinika Facebook Messenger oldalán!
Legnagyobb szeretettel: Tóth Tímea
Tudatos Klinika Konzulense
Hogyan viselkedtünk az elváltozásaink alatt?
Mindig a megtanultak szerint viselkedünk, reagálunk, beszélünk. Bár nem mindig azt mondjuk amit akarunk, inkább azt amit hallani akarnak. Ennek, a mást mondok ki mint gondolok konfliktusnak is vannak nagyon meghatározó tünetei, mint például a fogínysorvadás, ami elhulló fogakat eredményez. De nézzük meg, hogyan is viselkedtünk az elmúlt pár évszázadban az elváltozásunk alatt. Az Elmék a Játszótéren című könyvem egyik tartalmában írtam az Ego a betegségben címmel, ahol is leíróm azokat a megtapasztalásaimat amit nemcsak saját történeteimből, hanem a konzultációs alanyokon is tapasztaltam az testi elváltozások alatt.
Reakciók
Más és más reakciók lépnek ilyenkor életbe. Tudjátok nem szeretek nagyon kertelni, de szélsőséges reakcióknál, amikor is a gyógyulási tünetek megélésénél az általam segített lélek szidalmazza azokat a csodálatos programokat, amiért szinte nem teszünk semmit csak egyszerűen végzi a munkáját, megkérdezem, hogy amikor a konfliktus megélése alatt a legmélyebb , legnegatívabb érzelmei hatásai alatt volt, gondolt-e arra, hogy egyszer megnyugszik a lelke és helyreállít ezzel párhuzamosan mindent a teste. A reakcióink mindig egy megtanult, felmenőktől hozott séma alapján működik. Csak úgy tudunk reagálni, ahogy program szerűen, történésről, cselekedetekről megtanultuk, hogy így kell tennünk, így kell viselkednünk. Az elváltozások alatt mindig az izmaink által megtanult és emlékező reakcióink lépnek életbe, mindaddig míg elfogadjuk a szenvedést.
A tudás hatalom
Emlékszem, hogy testvérem gyermekének születése után egy láz is kiborított, tehetetlenségbe sodort, amit már megnyugvásként kezelek. Sokszor elmondom " A Tudás Hatalom " és az elváltozások testünkben, a megértése a testünk működésének, anyatermészet csodálatos programjára emlékezésére való tudás hatalma, megfordítja gondolatainkat, a bennünk zajló folyamatokról. Az emberiség nagy százaléka, ijedelemmel, rémülettel, aggódással, megsemmisüléssel gondol arra mikor tudatába kerül diagnózisnak ( ami csak egy szó,) ! Belemenekül az általa megtanult helyzetekbe mind érzelmileg, mind fizikailag. De a tudás ismeretével, megváltozik minden! Minden! Amikor egy konfliktus megoldódik akkor már tudatosan és érzelmileg stabilabb állapotba kerülünk. Eltűnik az ego, és a legnagyobb elfogadással, megértéssel tekintünk a folyamatokra, amit anyatermészet írt mint program és beavatkozások nélkül teszi a dolgát!!
Tartsatok velem a megértésben!!
Tudatos Klinika
Besorolás
Kódok a meghatározók
De mit keresnek embereken nevei mellett számok? És ha nem megfelelő szám van mellette, akkor miért nem kaphatja meg a számára megfelelő segítséget? Miért más határozza meg azt, hogy az érintettnek mire van, vagy mire lenne szüksége a gyógyuláshoz vagy ahhoz, hogy gyerekének megfelelő, speciális iskolát biztosíthasson környezetükben. Kódokkal határozzák meg az emberi életet. Mélyebbre ástam ebben a történetben. Méghozzá a valós gondolatok vittek el arra a pontra, hogy szélesítsem ezt a témát. A szindrómákra szeretnék kitérni, és leírni számotokra, hogy a kódoknak semmi jelentőséggel nem bíró, értelmetlen, összefüggéstelen alapja van.
Biologikus gondolkodás
Biologikus gondolkodású vagyok. Jól tudom, hogy egy konfliktussal egy elváltozást indítunk el a testünkben. A szindrómák ami a Biologika leírásaiban, tanulmányaiban is benne van, csakis egy, ami nem más , hogy egy elmagányosodott emberi lélek aki ízületi elváltozást él meg, köszvényt teremthet meg a magányossága miatt ami vízfelhalmozódással jár az ízületi szöveteknél. Az akadémikus vonalon, rengeteg szindrómáról hallani, ami kódokat kapott. Itt hullik le a lepel, mikor meglátjuk Biologikus szemmel azt, hogy hogyan állították fel a kódokkal az emberi testben zajló folyamatok által az embereket bekorlátozó számrendszerüket.
Mi a szindróma az akadémikus nyelvezetben?
A szindróma csak egy szó! De, hogy mit takar azt nem láttatja meg a Mátrix. Mindenki máshogy éli meg a konfliktusokat. Más érzelmekkel és érzelmi árnyalatokkal. Ebből fakadóan jelenik meg a testünkben a természetes elváltozás, amiből újabb és újabb konfliktusokat teremtünk, amiből ismét egy természetes elváltozást indítunk be, ami már szindrómának minősül. De mint írtam, mindenki máshogy éli meg a körülötte lévő dolgokat, melyek egy különböző elvekből, hitrendszer alapjaiból erednek.
Példa a szindrómára:
Van két ember, akinek a testében zajló folyamatok hasonlóak, példa okáért legyen egy vékonybél elváltozás. Az egyik ember diagnózis után megijed, hogy meg fog halni, nála tüdő daganat alakul ki. A másik embernél a diagnózis után megijed, hogy nem tud elmenni dolgozni és fennáll nála az éhezés nélkülözési konfliktus akkor májelváltozást fog megtapasztalni. Két különböző megélés, két különböző elváltozás. De menjünk tovább! Embereink tovább görgetik a konfliktusokat. Akinek másodlagos konfliktusából tüdő daganata lett az még problémát csinál abból, hogy nem mehet ezután sehová, lebecsüli magát, mert éppen egy tehetetlen állapotban van, ezért nála csontokat, inakat, porcokat érintő elváltozást fog megélni. Aki másodlagos konfliktusából eredően májelváltozást teremtett, béklyó konfliktust szenved el mert le van kötelezve a betegségének, vagy annak, hogy más tatja fenn a megélhetését, nála az ereket érintő harmadlagos testi tünet jelentkezhet. Láthatjátok, hogy egy és ugyanaz elsődleges tünetből alakulhatnak ki más és más , másodlagos, harmadlagos testi elváltozások, a különböző érzelmi megélések miatt.
Szindróma = Tünetcsoport
Emberi érthető nyelven a szindrómák csakis konfliktusok tömege, amit kódokkal határoznak meg, és a kódok alapján sorolják be az embereket. De maga az alapkonfliktus mind a kettő példa emberünknél egyforma volt mégsem az alapkonfliktus tüneteivel foglalkoznak, hanem szétválasztják a tüneteket és külön külön kezelik azokat. Márpedig mindig az alaphoz kell lemenni, megérteni , ezzel gyógyítva a többi tünetet is. Az áttétek fogalmát sem magyarázzák el az akadémikusok, csak jó vagy rossznak nevezik, és számmal kifejezett stádiumokról beszélnek. Vagy a cukorelváltozásnál is hasonlón a helyzet. Ott is számokkal határoznak meg .Az embereknek nagyon rémisztő. De mi lehet rémisztőbb annál, amit nem értünk? Az igazság!!!!!
Tartsatok velem a megértésben!
A legnagyobb szeretettel: Tóth Tímea Tudatos Klinika konzulense
Nagy szeretettel köszöntelek a Tudatos Klinika oldalán.
Az oldalon olyan gondolatokról olvashattok, olyan valós esettörténetekről, amit hivatásom ideje alatt megéltem és megtapasztalatam. Az első eset történetet amit elétek tárok a saját tapasztalatomból merítettem, és írom le nektek. Jelen Mátrixunk jelentősen mutatja azokat a megtanulni valókat számunkra, ami mellett nem mehetünk már el, nem rázhatjuk meg vállunkat, hanem egy belső munkával átalakítani kell azokat az elveinket, hitrendszerünket amelyekkel eddig éltük a szenvedés szemüvegén át az földi életünket. Nem számít hol vagy, nem számít földi időd mely évében jársz, egyszerűen csak hidd és tudd létezik egy másik út amelyen tovább haladhatsz. Ez az út a cselekvésen kívüli. Hiszen a cselekvés ideje lejárt. Lejárt mert olyan erőket adtunk a teremtésünknek amely lekorlátozódott a testi, fizikai szintre, hogy sokan már képtelenek erőt meríteni a holnaphoz, és végső megoldásként, a visszafordíthatatlanság gondolatával sűrűséget válltanak.
Mátrix érzelmei A munka szó természetes bárki számára és műveli is mert mindenki azt teszi. Ámde, milyen érzelmet tanultunk meg hozzáfűzni ezen szóhoz? Szenvedés, kényszer, alázat, nehézség, és még bővem sorolhatnám a munkára aggatott minősítő címkéket. Olyan jól felépítette magát a Mátrix az emberek erejéből, hogy észre sem veszik, mennyire irányíthatóvá tették saját elméjüket. Marionett bábuként, meghatározott időben, mások álltal meghatározott pénzösszeggel, és meghatározott pihenőidővel rendelkező gépiesen működővé váltunk. Igen! Megéltem és mondhatom eléggé kellemetlen, sőt a kellemetlen kissé enyhe szó és kifejezés, de megéltem.
Kilépés a Mátrixból
Voltak napjaim a Mátrixban mikor bármit megtettem volna, hogy kilépjek,de sokkal erősebb volt a félelem bennem, minthogy megtegyem azt amit már megtettem. Most már tudok külömbséget tenni. Most már látom hol éltem. Elborzaszt!!! De hogyan léptem ki? Mi történt velem, hogy gyakorolhatom újból a szabad akaratot? Meg kellett teremtenem magamnak valami történést ami felébresztette alvó elmémet. A tapasztalat nem más volt mint egy daganat. A mesteremmé vállt eme megtapasztalás! Természetesen már jóval elötte tanultam azt a csodás tudást amit gyakorolhattam a daganatom lebontása során, de eljött a pillanat amikor a gyakorlatba is átvihettem. Ez volt számomra a pillanat, hogy itt a lehetőség és saját energiából, erőmből gyógyuljak.
Mesterré vált daganat
A vastagbél daganatom alatt semmilyen kezelést nem vettem igénybe, és otthonomban vittem végig elváltozásom szakaszait. Hogy fájt vagy nem fájt akkor nem a testre figyeltem, hanem a gondolataimra, azokra a gondolatokra amit a felmenőim nem tanítottak meg, hogy egy elváltozás alatt milyen gondolatokra kell fókuszálnom. Ezek a gondolatok tiszták és gyógyítóak voltak. Öt hét kemény daganat elbontás, vérzések, görcsök alatt is tudatos gondolatokat tápláltam , erősítettem magamban. Olyan gondolatok ezek amit elfeledtünk a Mátrix kegyetlen világában.
A Tudatos Klinika konzultációin, személyes tanfolyamjain ezeket a gondolatokat ébresztem fel a jelenlevőkben. A világ normálisnak tűnik, mert így szoktuk meg, de közben szenvedünk benne. A szenvedés lett az osztályrészünk? Azon keresztűl akarjuk látni az egész világot? Tedd fel magadnak a kérdést: -Van-e egyásik út? Ha van akkor készen állok rá? Ha félek tőle akkor miért , mitől félek? Az igazságtól félni senkinek nem kell!
Tartsatok velem a megértésben.
Konzultációra, tanfolyamokra jelentkezhettek a 0630 411-4547 számon.
Szeretettel: Tóth Tímea
